Trukkok-amikkel-megkedveltethetjuk-magunkat-egyetemistak-magazinja

Trükkök, amikkel megkedveltethetjük magunkat

Az élet sokszor állít bennünket, olyan feladatok elé, amellyel ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Ez nem minden esetben könnyű, sőt… Azonban muszáj erőt vennünk magunkon, és meglépni az adott szituációt, hogy a megragadt élethelyzetből egy sokkal hatékonyabba tudjunk kiteljesedni.

Ilyen lehet egy mérgező kapcsolat megszakítása, legyen az baráti vagy szerelmi, egy új állás elfogadása, elköltözés otthonról, illetve kiköltözés az országból.

Minden esetben szükségünk van a jó formánkra, hogy ki tudjunk állni magunkért, megmutatni, elmondani kik is vagyunk, honnan jöttünk és mit tudunk. Az első benyomás 27 mp alatt dől el, úgyhogy közel fél percünk van arra, hogy a legjobbat mutassuk a világnak.

Íme, néhány trükk a bevágódáshoz: A másolás: a tükrözésnek hívott metódus hatékonyságát egy 1999-ben végzett tudományos kísérlet is bizonyította. Amennyiben valakivel beszélgetünk, másoljuk le a testbeszédét, a gesztusait és a mimikáját, mert a hasonlóságérzet miatt ösztönösen szimpatikusabbnak fog találni minket. Továbbá a bókolás: dicsérjünk meg másokat beszélgetés közben. Kutatások igazolják, hogy azokat az embereket, akik sok kedveset mondanak másokról, a beszélgetőpartnereik szintén kedvesnek találják, viszont azokat, aki a hátuk mögött leszólják az ismerőseiket, azokat még a közeli barátaik is elkezdik kevésbé kedvelni, egyértelműen. Ugyanakkor mindent csak mértékkel, et sem szabad túlzásba vinni, mert szintén tudományos tény, hogy a bókok hatásosabbak, ha csak alkalmanként hangzanak el.

Trukkok-amikkel-megkedveltethetjuk-magunkat-egyetemistak-magazinjaMindemellett ne titkoljuk a hibáinkat: ha néha beszélünk arról, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, jobban fognak kedvelni minket, mert így megközelíthetőbbnek tűnünk, és könnyebb velünk azonosulni, hiszen a legtöbb ember saját magára sem tekint tökéletesként. Az alkalmankénti gyengeség, esetleg ügyetlenség mindig szimpátiát kelt. Illetve az érintés: is növelheti a vonzerőnket, ha időről időre megérintjük az embereket, de csak futólag és olyan rövid időre, hogy szinte észre se vegyék. Egy vállveregetés, kézfogás vagy kézsimítás tökéletesen elegendő, ennél bensőségesebb mozdulatok már az intim szférába való behatolásnak is értelmezhetőek, amit sokan igencsak rosszul viselnek. Minél inkább mosolyogjunk sokat: egy közhelyes, de éppen ezért nagyon is valódi és hasznos tipp, hiszen ennek is kutatások igazolják a hatékonyságát. A mosoly ragadós, jókedvre derít másokat, ráadásul egy tanulmány szerint, ha mosolygunk, akkor amikor valakivel először találkozunk, az illető sokkal nagyobb eséllyel fog ránk emlékezni a következő alkalommal.

Ezenkívül a minőségi idő csodákra képes: a puszta expozíciós hatás szerint az emberek inkább kedvelik a számukra ismert dolgokat. Ennek a jelenségnek az ismerete az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor a MIT kutatói felfedezték, hogy a lakóépületekben közelebb élő egyetemi hallgatók nagyobb valószínűséggel barátok, mint a távolabb egymástól élő hallgatók. Ennek oka az lehet, hogy a közeli lakosok passzív, napi interakciókat tapasztalhatnak meg egymással, például üdvözölhetik egymást a közös helyiségben vagy a konyhában.

A közelmúltban a pittsburghi egyetemi pszichológusok az órájukon négy nőt segítségével végeztek el egy tesztet. Minden nő különböző számú alkalommal jelent meg az osztályban. Amikor az kurzust hallgató férfiaknak mutattak be a négy nőről 1-1 képet, a férfiak nagyobb affinitást mutattak azokkal a nőkkel szemben, akiket gyakrabban láttak az osztályban – még akkor is, ha egyikükkel sem léptek kapcsolatba.

Összességében ezek a megállapítások arra utalnak, hogyha több időt töltünk egyes emberekkel, akkor még jobban megkedveljük őket.

Nagyon fontos, hogy legyünk jó hangulatban: az érzelmi fertőzés az, amikor az embereket erősen befolyásolják mások hangulata. Az Ohio Egyetem és a Hawaii Egyetem kutatási cikke szerint azemberek öntudatlanul érzékelik a körülöttük lévő emberek érzelmeit. Vagyis, ha azt akarjuk, hogy mások boldogok legyenek a társaságunkban, akkor mindent meg kell tenni a pozitív érzelmek közlése érdekében. Sőt mi több barátkozzunk a barátokkal: a szociális háló elméletét ennek a hatásnak a hátterében háromszög bezárásnak nevezik, ami azt jelenti, hogy két ember valószínűleg közelebb áll, ha van minimum egy közös barátjuk. A végére pedig jöhet az izgalom egy titok: az önfelfedés lehet az egyik legjobb kapcsolatépítő módszer. Nem kell a legféltetteb titkokat feltárnunk, elég valami kis apróság, és máris a bizalmi kegyekbe kerülhetünk.

A Pygmalion-hatás szerint az emberek másokkal olyan módon bánnak, amely összhangban áll a velük szembe támasztott elvárásokkal, és ezért ez arra készteti az embert, hogy megerősítse ezeket az elvárásokat.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian