Tippek, ha kolis vagy!

Az egyetemi élet sokunknál együtt jár azzal, hogy kollégisták is vagyunk. Ez már magasabb fokú önállóságot is jelent, hiszen távol vagyunk otthonunktól és sok mindent egyedül kell megoldanunk. Azonban a kolis élet hatalmas buli is tud lenni, könnyen szerezhetünk új barátokat és velük felejthetetlen emlékeket.

Habár sokunkat gyötörhet a honvágy, van rá mód, hogy a kollégiumi szobádat átalakítsd kicsit otthonosabbá, természetesen úgy, hogy a kollégium házirendjét meg ne sértsd. Általában az összes koleszban vigyáznunk kell rá, hogy a berendezéseket ne sértsük meg, ne okozzunk bennük kárt. Az ajtókra, falakra, ablaküvegekre ragasztani, dekorálni tilos, ahogyan kerüljük azt is, hogy a közös helyiségeket díszítsük fel. Ez a cikk segít neked abban, hogy a szabályok megsértése nélkül tedd otthonosabbá, harmonikusabbá a szobátokat!

Először is néhány dolog, amiket semmiképp ne hagyj otthon!

  • tányérok, evőeszközök
  • mosogatószer, szivacs, takarításhoz elengedhetetlen eszközök
  • tisztálkodó-szerek, törölköző, fürdőköpeny, papucs
  • esernyő
  • gyógyszerek, orvosságok
  • mosópor, szennyestartó, szárogató
  • hosszabbító
  • saját kulacs (a környezetvédelem jegyében!)
  • tartós élelmiszer
  • lepedő, ágyneműhuzat, ruha-akasztó

Rendezettség

A kollégiumokban általában ketten, hárman vagy akár többen is lakhattok egy szobában így, ha dekorálsz azt mindenképpen úgy tedd, hogy a társaidat ne zavarja. De így van ez a saját használatú tárgyainkkal is, vagyis a rendezettség egy alap lépés, ami hasznos és egyben rendkívül jól is tud kinézni. Úgy a legkönnyebb megtartani ezt a rendet és ezt a letisztult állapotot – bár nem mindig egyszerű, ha rohanunk – hogy ha beszerzünk pár eszközt, ami segíthet nekünk. Gondolok itt a tárolódobozokra, melyek több méretben is kaphatók, szóval könnyen elférhetnek az ágy alatt, asztal alatt vagy a szekrényben. Így azok a tárgyak, amiket nem használsz mindennap, nem foglalják a helyet és nem lesznek útban. A jegyzetekhez megéri beszerezni pár irattartót, dossziét, hogy a papírlapok ne össze-vissza kallódjanak a szobában. Ez egyszerre hasznos és rendkívül rendezett megoldás, ami mindig jól fog mutatni.

 

 

Igazi vagy művirágok

Szerintem mindenki egyetért abban, hogy a virágok – legyen szó bármilyen fajtáról – könnyedén feltudják dobni egy udvar, egy erkély vagy egy szoba hangulatát. Akár élővirágot, akár művirágot választunk, egyet vagy többet, nem igazán tudunk velük mellé nyúlni. Ha az élőnövény mellett tesszük le a voksunkat, akkor mindenképpen olyat válasszuk, ami kis igényű és nem kívánja az állandó odafigyelést. Figyeljünk arra is, hogy a szobának az a része, ahol a mi kis sarkunk van, mennyire napvédett, illetve mennyire fürdik a napfényben. Ha úgy döntünk, hogy merünk felelősséget vállalni egy apró élet védelmére a koliban, ezeket a növényeket ajánlom leginkább: kaktusz, pozsgás növények, vitorlavirág, anyósnyelv. Válasszunk számukra tetsző vagy akár minimalista kaspót, ezzel pedig már fel is dobtuk a szoba hangulatát. Ha a művirágokkal jobban ki vagyunk békülve, az sem baj, sőt, így nem lesz lelkiismeretfurdalásunk sem, ha elfelejtünk vele foglalkozni. Rengeteg olyan fajtát lehet kapni, ami teljesen élethű hatású és az előnye az, hogy ezekből a műnövényekből egyszerre többet is bevállalhatunk, hogy díszítse a mi kis magánszféránkat.

Szőnyegek

Akár közvetlen az ágyad mellé teszel egy pihe-puha szövet szőnyeget, akár a fürdőszobába, vagy akár a konyhába – az utolsó kettő természetesen közös megegyezés alapján – nem fogod megbánni és sokkal otthonosabbnak fognak hatni ezek a helységek. Csak igyekezzünk mindig tisztán tartani őket!

Tükrök 

A kollégiumban általában nem igazán járnak a kedvünkre, ha egész alakos tükörről van szó, és ez nem csak a csajokat bosszanthatja, hanem gyakran a férfiakat is. A legjobb megoldás az lehet erre a problémára, ha összebeszélünk és közösen beszerzünk egy olyan tükröt, ami kellemesen elfér a szobánkban, így az mindenki számára praktikus lesz. Ha erre azonban nincs lehetőségünk, akkor is megéri beszerezni egy sminktükröt, hiszen akár reggel készülődsz az óráidra, akár este a karod bulijára, nem biztos, hogy a fürdőszobai tükröt mindig használatra készen találod.

Fényképek, hangulatfények

Ha kollégista leszel, biztosan hiányozni fognak az otthon hagyott barátok, családtagok, rokonok. Így érdemes a beköltözés előtt minél több képet csinálni velük vagy róluk, hogy majd ezekkel a fotókkal díszítsd ki a polcaidat. Nagyon fontos, hogy ragasztani a polcokra, bútorokra és a falakra szigorúan tilos, így a képek mellé szükséges beszerezni fényképkereteket, csipeszeket. Vásárolj be világító LED csiptetőket, amik egy pillanat alatt hangulatos és nosztalgikus atmoszférát teremt. Még akár a karácsonyi fényfüzéreket is felhasználhatod erre a célra!

 

Ti mivel egészítenétek ki a listát?

likeheartlaughterwowsadangry
0

1 thought on “Tippek, ha kolis vagy!

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian