study-buddies-hogyan-tanuljunk-egyutt_EGYETEMISTAK_MAGAZINJA

Study buddies – hogyan tanuljunk együtt?

Tárgyfelvétel után számomra mindig az az első, hogy megnézzem, kikkel lesznek közös óráim. Hisz amellett, hogy esetleg szívesebben járunk olyan órákra, ahol ismerős arcokkal találkozunk, az is sokat segít a félév folyamán, ha van kitől elkérni a jegyzeteket, és persze nem utolsósorban, ha van kivel együtt tanulni. De mik is az igazán jó módszerek arra, hogy a közös tanulás tényleg hasznos legyen, és ne csak időhúzás?

A tél és a tavasz közeledtével az egyetemisták egyik legnehezebb időszaka is elkezdődik, azaz a vizsgaidőszak. Mindenkinek más és más taktikája van erre az időszakra vonatkozóan. Egyesek otthon, a kényelmes szobájukban temetkeznek a könyvekbe, a csendre és a nyugalomra esküdve. Míg mások ilyenkor is szívesebben élnek szociális életet, és kisebb-nagyobb csoportokba verődve készülnek a következő vizsgáikra.

Nem csak a tananyagot tanuljuk meg

Az ilyesfajta csoportos tanulás nemcsak a tananyag átfogóbb elsajátításában jelenthet segítséget, de személyiségformáló szerepe is van. Javítja az alkalmazkodó képességünket is, hisz az együtt tanulók egymásra vannak utalva, kénytelenek egymáshoz igazítani tempójukat is. Ugyanígy sarkall az együtt gondolkodásra, és könnyen megismerhetjük egymás nézőpontját, egymás gondolatait, ezáltal mi magunk is inspirálódhatunk, és új felfedezéseket tehetünk, ha kicsit a másik szemszögéből is vizsgálódunk. Akár kész ötletlánc is létrejöhet, ha mindenki látásmódja akár csak egy másik társát ihleti meg. Nem utolsósorban pedig így egymás véleményét is megtanuljuk tiszteletben tartani, akár egyezik a sajátunkkal, akár teljesen ellentétes vele.

Azonban talán a legtöbbet az elkerülhetetlenül felmerülő vitákból profitálhatjuk. Hiszen akarva-akaratlanul előkerülnek az érvek és ellenérvek, mindenki a saját igazáról, az ő általa értelmezett információkról akarja meggyőzni a másikat, ezáltal pedig nemcsak kommunikációs készségeink fejlődhetnek, de egy izgalmas és érvekkel alátámasztott szakmai vitából kifejezetten sokat lehet tanulni. Sok szak esetében ez értékesebb tapasztalat is lehet, mint maguknak a tételeknek átbeszélése.

A fegyelem a kulcs

study-buddies-hogyan-tanuljunk-egyutt1_EGYETEMISTAK_MAGAZINJAValljuk be, mindenkivel előfordult már legalább egyszer, hogy egy-egy ilyen csoportos tanulás alkalmával többet tudott meg a többiekkel történt eseményekről, mint az aznapra szánt tananyagról. Sajnos könnyen átfordulhat a tanulásra szánt idő egy jó kedélyű beszélgetéssé, vagy akár egy baráti sörözéssé. Így a legfontosabb, hogy mindenki azzal a céllal érkezzen, hogy csakis a tananyagra koncentráljon. Jó megoldás lehet, ha elosztjátok a tételeket, vagy előre megbeszélitek, melyik fejezetig akartok mindenképp eljutni aznap. Ez motiválhat is, hogy minél előbb feldolgozzátok az aznapi adagot, és utána esetleg beleférhet egy kis beszélgetés is.

Azonban ha valaki mégis úgy érzi, hogy aznap ő nem fog tudni koncentrálni, nemcsak a saját maga érdekében, de a társai érdekében is jobban teszi, ha inkább otthon marad, hisz egymás haladásáért is felelősek vagytok, és egy ilyen napon nemcsak magadat, de a társaidat is hátráltatnád.

Ne ott találkozz először a témával

A közös tanulás elsősorban az ismeretek elmélyítéséhez jelenthet nagy segítséget. Ezáltal jóval hatékonyabb, ha mindenki úgy vág neki, hogy már valamilyen szinten jártas a témában, és együtt már csak összefoglaljátok az önállóan már elsajátított anyagot. Tehát érdemes otthon átvenni a fejezeteket, kiírni azokat a témákat, amiket fontosnak találunk, kulcsszavakat, kulcsmondatokat keresni, jegyzeteket írni.

Ugyanilyen hasznos, ha a tanulás közben felmerült kérdéseket is külön kiírjuk, illetve azokat a pontokat, amiket nem értünk. Így ha mindenkinek van már egy alaptudása a témával kapcsolatban, könnyebben tudjátok megbeszélni a megfogalmazódott kérdéseket. Mivel mindenki kicsit más és más megvilágításban látja az anyagot, nagyobb valószínűséggel kaphatunk választ az összes kérdésünkre, mintha végig egyedül haladnánk, ráadásul gyorsabban is túl leszünk ezeken a problémás részeken.

Főpróbaként is funkcionálhat

A csoportos tanulások során azonban nemcsak a kérdéseinkre kaphatunk választ, illetve nem csak új meglátásokkal gazdagodhatunk, de visszajelzésként is kiválóan funkcionál. Felmérhetjük, mely részek mennek már magabiztosan, és miket kell még átnézni a későbbiekben, hol találhatók hiányosságok. A vizsgához közeledve pedig egyfajta főpróbaként is felfoghatjuk, ahol a társaink még utolsó megjegyzéseikkel hozzátehetnek a feleletünkhöz.

Mint láthatjuk, az együttes tanulás ugyan rejthet magában veszélyeket, ha a diákok elkalandoznak, vagy rosszul osztják be az idejüket. Azonban ha olyan partnereket találunk, akikkel nem esik nehezünkre a tananyagra fókuszálni, és könnyen tudjuk tartani az előre megbeszélt menetrendet, sokféleképpen kamatoztathatjuk az itt megszerzett tudást és tapasztalatokat nemcsak a vizsgákon, de az egyetem utáni életben is.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian