sajtoszabadsag-egyetemistak-magazinja

Sajtószabadság Magyarországon

A hazai média jelenlegi legnagyobb veszteségének híre folyik a csapból is az elmúlt egy hétben. Mivel újságunk is a szabad sajtó híve, így kötelességünk foglalkozni az Index-szel történt igazságtalanságokkal. Elsősorban a témával kapcsolatban, érdemes tisztázni a sajtószabadság definícióját, amely röviden annyi, hogy a sajtóban tevékenykedő munkatársak saját akaratukból döntik el milyen tartalmat hoznak nyilvánosságra, bármilyen törvényi behatás vagy szabályozás figyelembevétele nélkül.

A sajtószabadságnak, mint jelenségnek létezik mérő skálája, amelyet a Freedom House amerikai székhelyű civil szervezet hoz nyilvánosságra minden évben, a Freedom of press című jelentésében. A skála egyébként három alappillérből áll össze, amely a sajtó megközelítése jogi, politikai és gazdasági szempontból. Minden országot egyesével vizsgálnak meg az adott aspektusok szerint, majd egy 0-100-as skálán határozzák meg a sajtó szabadságának mértékét. Minél kevesebb pontot szerez egy-egy ország, annál kevésbé folyik bele a hatalmi rendszer a sajtó működésébe. Az egységek eloszlásának alakulása egyébként, 0-tól 30-ig teljesen szabadnak számít, 31-től 60-ig részben szabadnak és végül 60-tól felfele a hatalom által teljesen alárendeltnek mondható egy ország hírmegosztása. Ezek a számok azért fontosak, hogy lássuk hogyan alakult Magyarország besorolása az elmúlt néhány éveben. Eszerint 2013-ban 36-os, azaz még az elfogadható kategória aljának számító címben részesült hazánk, azonban négy évvel később a 44-es strigulához csúszott, mely romló tendenciát mutat a sajtószabadságot tekintve. Egy másik statisztikát is megvizsgálva, amelyet a Riporterek Határok Nélkül nevű párizsi székhelyű civil szervezet publikál évente, Magyarország a sajtószabadságot és az újságírók beszabályozását mérő skálán 64 helyet csúszott vissza 2010-óta. Vagyis ez azt jelenti, hogy 180 ország közül a 87. helyet tudhatja magáénak, amelyben a hazánkat megelőző országok közé tartozik például Peru és Togo.

sajtoszabadsag_index_egyetemistak_magazinja

Nem javít a helyzeten a néhány hete történt eset sem, mely alkalmával az egyik legolvasottabb hazai hírportál, az Index felbomlott. Röviden az újság történetéről és arculatáról is szólnék, hiszen a hetedik legolvasottabb hazai médiumról beszélünk. Az újság 1999 májusában alakult, alapfunkcióját tekintve minden témát felölelő tömegportálnak indult. A 2000-es évek eleje a hírszolgáltató felfutásának időszakát jelentette, hiszen míg 2003-ban 200 ezer megtekintést tudhatott magáénak, addig 2007-re ez a szám több mint 14 millióra emelkedett. Egész életútja alatt számos tulajdonos és igazgatóváltáson ment keresztül a lap, valamint az anyagi biztonsága is esetenként hullámvölgybe jutott. A július végi felgyorsult események óta sok féle véleményről olvashattunk annak kapcsán, hogy miért volt szükséges egy ellenzéki véleményeket megfogalmazó médium megszüntetése. Ezek közé tartozik, hogy gazdasági okok, illetve privát információk kiszivárogtatásával kapcsolatos nézeteltérések miatt került sor az Index megszűnésére eredeti formájában. Egy következtetés azonban biztos a számos kusza információ között, amely nem más, mint, hogy az ellenvélemények elnémítása fontos célja a hatalomnak, bármilyen rendelkezésre álló eszköz felhasználásával.
Az Index funkcióját és működési elvét tekintve kísértetiesen hasonlít a már letűnt korszaknak számító szocializmus felépítésébe iktatott ún. gőzkiengedő szelepekéhez. Idetartoztak a humoristák vagy néhány politikai lap, amelyek működése felett csupán azért hunyt szemet a hatalmon lévő rendszer, mert így kielégítették a társadalom igazság igényét. Ez természetesen nem ért fel érdemi véleményalkotással, vagy erőteljesebb ráhatással a vezetőkre, pusztán csillapította az emberekből kiváltott esetleges ellenszenvet. Persze ez egy erős párhuzam és teljesen független, egészséges rendszerben működő hírportálok híján csak találgathat az olvasó. Ezen felül, minden vélemény és nézőpont számít, mindenkinek személyes joga eldönteni, milyen orientációjú médiumokból tájékozódik.

Az Index megszűnésével egy lehetőséggel kevesebb adatik mindenki számára, aki nem csak egy irányból vizsgálná a körülötte történő eseményeket. Nemcsak maga a tény elfogadhatatlan, hogy egyik pillanatról a másikra egyetlen döntés következményeképp megszűnik egy hírportál, hanem maga a folyamat, hogy ez megtörténhet. A szabad véleménynyilvánítás és a szabad sajtó működése alapja az egészségesen működő társadalmaknak. Csak mert egy vélemény eltér és egy-egy hírportál más irányvonalat képvisel, mint az ország vezetése, az még nem kivetnivaló vagy megszüntetendő. Sőt, mi több szükséges a megfelelő világszemlélet kialakításához és az egyoldalú vélemények mantrázásának elkerülése érdekében.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian