orarend-bme_EGYETEMISTAK_MAGAZINJA

Így színesítsd az órarended, ha BME-s hallgató vagy

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Műegyetemi hallgatóként már biztosan tudod, hogy a Neptunban bármelyik karról fel tudsz venni tárgyakat. Különösen igaz ez a szabadon választható tárgyakra, amelyek az egész diákság számára elérhetőek. Ha mérnökhallgatóként már felvetted az összes szakmai szabvált, és szeretnéd egy kicsit stimulálni a másik agyféltekédet is, most megmutatok neked pár izgalmas lehetőséget a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karról.

Sok mérnökhallgatót hallottam már panaszkodni a képzés monotonitásáról – na nem a BME-s oktatás minőségéről beszélek, sokkal inkább arról, hogy még azoknak is hiányoznak a humán vagy egyszerűen más szemléletű tárgyak, akik ezeket már a középiskolában sem szerették. A Műegyetemre járva reménytelennek tűnhet a helyzet, hiszen mérnöki vagy természettudományi képzés hallgatójaként nem biztos, hogy bármilyen információ eljut hozzád a GTK-s szabadon választható tárgyakról – pedig léteznek, és általában elég sok mérnökhallgató vesz részt rajtuk. Harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóként minden félévben előszeretettel színesítem az órarendem ezekkel a tárgyakkal, és ha már ez a helyzet, gondoltam, megismertetek néhányat azokkal, akik a következő félévben egy kis újdonságra vágynak.

Reklámszociológia

Ha két húzós óra között szívesen kiengednéd a gőzt egy kötetlenebb hangvételű, de annál izgalmasabb órán, a Reklámszociológia kurzus tökéletes választás. Amellett, hogy az élet több területén hasznos szociológiai alaptudást is elsajátíthatsz, a kurzus egészen új megvilágításba helyezi a reklámokat, amitől a plakátoktól elkezdve a tévés reklámfilmekig mindent igazán kritikusan fogsz szemlélni.

Társadalmi tabuk és kommunikáció

Az egyetem egyik legnépszerűbb szabváljáról van szó, ami minden félévben hétről hétre megtölti az E épület többszáz fős nagyelőadóját. Minden héten egy-egy izgalmas tabutéma kerül terítékre, aminek jellegzetességeit az oktató a hallgatókkal együtt közösen beszéli meg. A kurzus szokatlan hangulatú, mivel a nagyelőadó ellenére nem frontális előadás zajlik, hanem inkább egy gyakorlatszerű, beszélgetős óra, ahol bárki kifejtheti a véleményét. Két egyszerű zárthelyivel teljesíthető, maradandó élményt adó kurzus.

orarend-bme1_EGYETEMISTAK_MAGAZINJATárgyalás- és előadástechnika

Ha továbbra is maradnál a reál szemléletű tárgyaknál, de szívesen tanulnál valami egészen újat, a Tárgyalás- és előadástechnika kurzustól mindkettőt megkapod. A kurzus tulajdonképpen kettő az egyben, ahogy az a címében is benne van: az év elején előadástechnikai ismereteket sajátíthatsz el, később pedig a tárgyalástechnikáról lesz szó. Egy egyetemi hallgató számára mindkét terület ismerete nagyon hasznos, ezért ezen a kurzuson a gyakorlatban is kipróbálhatod magad. Szintén két zárthelyis kurzus, ami nem megúszós nehézségű – de ettől még nem éri meg kevésbé felvenni.

A mesterséges intelligencia etikája

Ez egy vadonatúj kurzus, ami filozófiai szemszögből tárgyal olyan problémákat, melyekkel mérnök- vagy informatikushallgatóként a karriered során szembesülhetsz – olyan kérdésekre keresi a választ, mint például az, hogy kinek a felelőssége, ha egy önvezető autó elüt egy gyalogost. A kurzus alapvetően előadás, de a filozófiai megközelítésből adódóan interaktív, párbeszédre épülő. Két ZH-val egyszerűen teljesíthető.

Áltudomány és tudomány

Ha a te szomszédod szerint is az 5G terjeszti a koronavírust, vagy vádoltak már meg azzal, hogy a csillagjegyed miatt vagy olyan, amilyen, ezt a kurzust érdekesnek fogod találni. Az előadások arra keresik a választ, hogy választható el egymástól, mi tudomány és mi nem az. Betekintést nyújt különböző áltudományos területek történetébe, és megpróbálja megválaszolni, hogy miért vagyunk hajlamosak hinni ezekben. Két közepes nehézségű zárthelyivel teljesíthető.

borító: fovep.hu

kép: MTVA Archívum

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
EnglishGermanHungarian