Mit szólnál most, Heller Ágnes? – 91 éves volna korunk egyik meghatározó magyar filozófusa

„Én már régen szerettem volna magamat százévesnek mondani, csak nem hiszik el.” Tavaly ilyenkor még ezt nyilatkozta tiszta elmével egy apró törékeny asszony, aki a modern társadalomfilozófia szellemóriásává nőtte ki magát. Törékeny, gyermekarcú fiatal nőként nem is csoda, hogy vágyott valamire, ami komolysággal ruházza fel a külsejét.

Volt idő, amikor a náci üldöztetést kellett túlélnie, majd a háború utáni nyomorban a szegedi zsidó árvaházba kényszerült, ahol betekintést nyerhetett a cionista mozgalom működésébe, később mégis kommunista lett. Az élet azonban a kor előrehaladtával sem kímélte, hiszen az új rezsim ugyanúgy nem tűrte az elfogulatlan véleményt. Megtanulta, ha kattanást hall telefonbeszélgetés közben, oda kell figyelnie, mit mond. Öregségére pedig ugyanúgy adott interjút az ATV-nek, mint a PestiSrácoknak, hiába intették óva barátai, rokonai. Ő mindenkinek ugyanazt mondta, nem volt takargatnivalója. Hiszen ő volt Heller Ágnes. Heller Ágnes, aki szeretett úszni.

Soroljuk fel, hány díjat kapott? Hogy hány egyetem vendégoktatója volt, és idézzük fel, ahogy Macronnal karöltve látható egy jól sikerült fotón? Említsük meg, hogy A bicikliző majom kötelező olvasmány mindazoknak, akik tisztában akarnak lenni életútjával? Egy kis kitérővel jegyezzük meg, hogy támogatta az erdélyi autonómia megszületését?

Vagy inkább képzeljük el, mi volna, ha ma is köztünk lenne?

Számára a filozófia nem tudomány volt, nem munka. Ahogyan ő fogalmazott, ez szerelem volt, és mint egy idealisztikus szerelem, sírig tart. Mégis utána nyomot hagy. Heller Ágnes és a filozófia közti kapcsolat felülmúlta Rómeót és Júliát, mivel Shakespeare szerelmespárja az első szerelem emésztő lángjait párhuzamba állítja a múlandósággal és gyors kiégéssel. Heller Ágnes és a filozófia nem pusztán szerelmesek voltak, hanem szövetségesek.

Szerves részét képezte a magyar értelmiségi kultúrkörnek. Ő volt a kert örökzöldje, amelyről mind azt hittük, hogy télen-nyáron ugyanúgy tündököl. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy megfakuljon, kidőljön. Még a realisták is bőven tíz évet képzeltek el, amíg alkot, hangja pedig átível az értelmetlen locsogásokon, artikulálatlan üvöltéseken. Mégis miért? Mert Heller Ágnes valóban a filozófia szerelmese volt, és mint olyan, szenvedéllyel tette, amit tett. Hivatása volt, küldetéstudata.

„A huszadik század kataklizmáira azonban nemcsak én kerestem a választ, hanem minden filozófus kortársam szerte Európában. Hogyan tehették az emberek azt, amit tettek, hogyan válhattak átlagemberek szenvtelen tömeggyilkosokká? Mi mindennek kellett a huszadik században történnie ahhoz, hogy Auschwitz és a Gulag lehetségessé váljon? E kérdésekre választ keresni, ebben állt a feladat és a lecke, amely a kor minden filozófusának feladatott. Mindehhez többnyire az a plusz kérdés járult, hogy kifürkésszük, hogyan lehetne hasonló katasztrófákat a jövőben elkerülni. Vagy, még ezen túl is: megteremteni egy katasztrófabiztos világot. Ez volt a korszellem.”

Egy olyan rétegből került ki, amely még nem futószalagon gyártotta a gondolkodókat, hanem kézműves manufaktúrában. Minden egyedi karakter másképp szólaltatta meg a hangszerét. Részt vett még Bretter György temetésén, akinek Temetés Zsögödön (1963) című esszéje meghatározó módon ötvözte a népi gótikus művészetet Jackson Pollock képi világával. Heller tavaly nyáron bekövetkezett halálakor pedig fia Bretter Zoltán egy bejegyzésében ezekkel a sorokkal nyugtázta a történteket:

„Mindinkább érzem azt, amit Plesu mondott nemrégiben: “immár nem vagyok saját korom részese”. Más korhoz tartozom, talán a Helleréhez is.”

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy minden fa hiánya mérvadó egy olyan pusztuló bolygón, mint a miénk. A legnagyobbak, a legtöbb évgyűrűvel rendelkezők, amelyek égig érnek, azok nyújtják az árnyékot számunkra, a csendes, hűs menedéket a napszúrás elől. Hiába ültetnek a helyükre gyenge csemetéket, ha nem óvják őket terebélyesebb lombkoronájú fák.

Milyen szorongásokat válthat ki az új generációból az a nyomás, hogy Heller Ágnes is halott? Hogy közülünk egy új meghatározó társadalomtudományi alaknak kellene kilépnie a fényre, megmutatni magát, ezzel bizonyítva, hogy van utánpótlás, és lesz még olyan ember, aki éles elmével, nem pedig Molotov-koktéllal igyekszik korrigálni a kormány antidemokratikus megnyilvánulásait? Melyikünk lesz az, aki önként jelentkezik, hogy balról és jobbról egyaránt sárral dobálják, nézeteit kiforgassák, megkérdőjelezzék, halála után kommunista vén szipirtyóként bélyegezzék meg, horogkeresztet rajzolva arcképére? Ki vállalja be a jócskán alulfizetett megaláztatást, melyért pusztán eszmei értékű honorárium jár?

Heller Ágnes bevállalta mindezt. Azért, mert a szerelem logikátlan. Minden nehézséggel, küzdelemmel együtt közösen haladunk az úton, mert semmi mást nem akarunk jobban. Heller Ágnes pedig szerelmes volt a filozófiába, a gondolkodásba, az önálló véleménybe, amelyet csakis mérvadó és releváns eszmék befolyásoltak.

Az idén 91 éves asszony nem hagyna szó nélkül egy beavatkozást sem. Az Isztambuli Egyezmény teljes semmibevételét, a kormány jó szándék köntösébe burkolódzó teljhatalomra való populista törekvését. Sem a járvány, sem a pandémia nem hallgattathatta volna el őt.

Csakis a víz foszthatott meg minket attól, hogy hallassa a hangját. A víz, amitől ugyanúgy nem félt, mint náciktól vagy kommunistáktól. Mégis a víz vette el tőlünk. A víz az úr.

 

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian