Mindenkinek egyetlen története van – Ma van az öngyilkosság megelőzésének világnapja

A címben szereplő mondat Elizabeth Strout A nevem Lucy Barton című regényéből egy részlet, melyben az egyik, írást oktató karakter a következő gondolatot osztja meg a hallgatóival: mindenkinek egyetlen története van, és ezt az egyet írja meg újra és újra. Van, hogy ez az egyetlen történet annyira erős és fájdalmas, hogy magával rántja az egész életünket. Nem mindegy, hogy mit kezdünk a történetünkkel és másokéval. Szeptember 10. az öngyilkosság megelőzésének világnapja.

Amíg végigolvasod ezt a cikket – tippelni fogok, átlagos olvasási tempóval legyen mondjuk 5 perc –, világszerte átlagosan 8 ember vet véget önszántából az életének, ez pedig évente mintegy 1 millió embert jelent. Csak Magyarországon naponta 7 ember követ el öngyilkosságot, és bár a statisztikák szerint az utóbbi tíz évben 30%-kal csökkent a 100 ezer főre jutó befejezett öngyilkosságok száma, a társadalmi probléma továbbra is fennáll. Szeptember tizedikét 2003-ban nyilvánították az öngyilkosság megelőzésének világnapjává.

Miért nehéz beszélni az öngyilkosságról?

Amikor öngyilkosságról beszélünk, ijesztően közel kerülünk más emberek belső világához, az ő sötét és kényelmetlen valóságukhoz, esetleg a sajátunkhoz is – nem olyan meglepő, hogy az öngyilkosság a kultúránk egyik legnagyobb tabujának számít, és a megítélése a közbeszédben negatív. Gyakran elítélő és nem empatikus értelemben negatív – a szociális interakciói által értelmezett ember öngyilkosságát a környezete gyakran önzésnek tartja. Ez egy olyan, tudományos tényekkel nem alátámasztható elképzelés eredménye, miszerint az ember másokért él, másoknak tartozik a létezésével. A felmérhetetlen kulturális hatású kereszténységnek ugyancsak van szerepe az öngyilkosság negatív megítélésében: a katolikus egyház szerint az öngyilkosság bűn, hiszen vét a “Ne ölj!” parancsolat ellen. Ezek értékeken alapuló megítélések, ezért vitába szállni velük logikailag lehetetlen, ugyanakkor komoly problémát okoz azoknak, akik lelki gondokkal küzdenek, hiszen így nehezebben találnak megértésre.

Az öngyilkosságot pszichológiai, orvosi, szociológiai és filozófiai elméletek is próbálják megfogni, az alapvetés viszont az, hogy az öngyilkosságot elkövető emberek súlyos mentális betegség áldozatai, így elsődleges feladatunk az, hogy felismerjük az erre utaló jeleket és segítséget nyújtsunk azoknak, akik igazán rászorulnak. És hogy segítséget kérjünk, ha mi vagyunk azok, akiknek szükségük van rá. Az élethez való jog alapvető, és öngyilkosság esetén nem a szuverén, egészséges személyiség veszi el az életet önmagától, hanem annak egy sérült változata – ez a sérülés az, amit közös feladatunk megelőzni.

mindenkinek-egyetelen-tortenete-van1-egyetemistak-magazinjaNyílt kommunikációval megelőzhetjük, hogy valakinek a története üressé és kilátástalanná váljon. (kép: pexels.com)

Mit tehetek másokért?

Számos olyan jel van, amiből felismerhető, hogy valaki öngyilkosságra készül: ha valaki erre alkalmas, veszélyes eszközöket keres, véglegesnek tűnően rendezi az ügyeit, elköszön az ismerőseitől, vagy épp egy feltűnően depresszív időszakot megnyugvás, beletörődés követ az életében. A leginkább egyértelmű az, ha az illető beszél róla valakinek.

Az öngyilkosság tabujellege okozza a legtöbb problémát, ezért a megelőzéssel foglalkozó szakemberek elsősorban azt tanácsolják, hogy merjünk beszélni róla. Statisztikák szerint tízből nyolc öngyilkosságot elkövető személy előzetesen említést tesz a tervéről valaki másnak. Jellemző reakció lehet a helyzet elbagatellizálása – ami mentális betegségek terén egyébként is nagyon gyakori –, de ha valaki nekünk nyílik meg az öngyilkos gondolatai kapcsán, mindenképp vegyük komolyan. Az öngyilkossági kísérletek nagy része a külvilágnak szóló segélykiáltás, a szuicid hajlamú emberek is ugyanúgy tartanak a haláltól, mint bárki más – az öngyilkosság felé vezető úton vissza lehet fordítani az eltévedt embert.

A támogatás nem jelenti az illető lelki betegségének tagadását, sem annak az erőltetését, hogy minden szép, és terápia vagy gyógyszeres kezelés nélkül is legyőzheti betegségét. Amellett, hogy az esetek többségében ez egyszerűen nem igaz, kárt tehet az önértékelésében, mert önvád érzését keltheti benne. Ehelyett ajánljuk fel, hogy ha úgy érzi, bármikor beszélhet nekünk a problémáiról, és bátorítsuk arra, hogy keressen fel egy szakembert. Igyekezzünk azt éreztetni vele, hogy az állapota átmeneti, ugyanakkor nem kell önmagát okolnia miatta. Soha ne kérdőjelezzük meg, hogy szenved – az, aki még távol áll az öngyilkosság elkövetésétől, csak szimplán beszél róla, ugyanúgy veszélyes helyzetben lehet, és segítségre van szüksége.

Mit tehetek magamért?

Ha úgy érzed, elvesztél, és komolyan fontolgatod az öngyilkosságot, sürgősen keress fel szakembert vagy egy kórház sürgősségi osztályát. Ha nem tudod, merre indulj el, telefonos segítséget az alábbi számokon kaphatsz:

116 111 – A Kék Vonal bármilyen hálózatról ingyenesen és éjjel-nappal hívható lelkisegély-vonal kifejezetten fiataloknak, 24 éves korig. Ha komoly a baj, és nem tudod, kihez fordulj, a Kék Vonal önkéntesei segítenek megtalálni a megfelelő segítséget.

116 123 – A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének telefonszáma, szintén éjjel-nappal hívható. Honlapjukon külföldről hívható telefonszámot és Skype-elérhetőséget is találsz. További lelkisegély-vonalakat ezen a linken találsz.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian