eroszak_EGYETEMISTAK_MAGAZINJA

“(…) meg akartam járni a poklot, hogy helyetted is magamat büntessem.” – Levél annak, aki megerőszakolt

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

   Nem kezdem úgy, hogy kedves akárki. Nem írom le a neved, sem azt, hogy nézel ki, hogy találkoztunk, hány éves vagy. Bőven elég, ha elmondom, én hány éves voltam akkor, és hogyan hatott rám az, amit tettél velem.

   Húsz voltam, közel a huszonegyhez. Egy márciusi estén jöttél át hozzám. Több órát késtél, és bűzlöttél a piától. Legszívesebben be sem engedtelek volna, nem is értem, miért tettem. Udvarias akartam lenni, de semmi kedvem nem volt a betervezett randihoz. Filmnézést beszéltünk meg, mert nem akartam este kint lófrálni, mert veszélyesnek tartottam.

   Te ezt másképp értelmezted. Azt hitted, hogy ez felhívás keringőre. Nem, nem volt az, mikor pedig ezt közöltem veled, teljesen kikeltél magadból. Mégis mit gondoltam, ugye? Hogy csak azért jössz át hozzám megnézni egy kritikán aluli filmet, hogy pusztán a jó társaságomat élvezd?

   Minél többször vettem ki a kezed a lábaim közül, annál dühösebb lettél. A többit már nem részletezném, hisz jól tudod, mi történt. Lehet, hogy nem akarsz gondolni rá, lehet, hogy elhiteted magaddal, hogy beleegyeztem, de nem. A plafont bámultam, égtem a szégyentől, ledermedtem a félelemtől, és próbáltam azt hinni, hogy ez nem velem történik. Én valahol máshol, valaki mással vagyok. De közben éreztem, hogy valami sötét erőként hatol egyre mélyebben belém, hogy összetörje a testem és a lelkem.

   “Vad csaj vagy” – mondtad elégedetten. Mikor közöltem veled, hogy fájt, amit csináltál, elkerekedett szemekkel néztél rám. Hogy lehetséges az, hogy nem élveztem, hogy pszichés és fizikai kényszerből hagytam, hogy olyasmit tegyél velem, amit nem akarok. Azóta is eszembe jut, hányszor kellett volna még nemet mondanom, hogy megértsd, milyen erősen kellett volna megüsselek, hogy felfogjad, nem kérek belőled, és a sörszagú leheletedből?

   Utoljára egy pohár vizet kértél, mert szomjas voltál, én pedig módosult tudatállapotban kimentem a konyhába. Sírni csak azután tudtam, miután elmentél, és azóta se láttalak.

   Időbe telt, mire felfogtam, mi is történt velem. Mikor pedig ez bekövetkezett botladozó csecsemőként tettem meg első lépéseim a pokol felé vezető úton. Először csak az önmagam iránti gyűlölet kezdett fokozódni, majd ezek után inkább a testemre fókuszáltam. Túl gyenge és kövér vagyok, gondoltam. Ha elkezdek edzeni és lefogyok, erősebb leszek, többet ilyen nem történhet meg velem.

    Szóval elkezdtem edzeni. Bevallom, rengetegszer képzeltem magma elé az arcodat. Azt, hogy betöröm az orrod, gyomorszájon váglak, porrá zúzlak, ahogy te tetted velem. Észre se vettem, hogy közben ismét csak magamat pusztítottam el. Egyre soványabb lettem, de nem tudtam leállni. A végén már képes voltam pár szőlőszemet is kiköpni, hogy ne hízzak. Anyám a diplomaosztóm után a kocsiban sírt, hogy meg fogok halni. Majdnem sikerült is. Nem tudom, hogyan, de valahogy sikerült egy pengeélen táncolva kijutni ebből a pokolból. Akkor nem is sejtettem, hogy ez még csak a kezdet.

   Évekkel később is ismerősök voltunk a social mediában. Úgy akartam tenni, mintha nem történt volna semmi, de te el is hitted ezt. Bár azt hiszem, legbelül te is tudtad, hogy valami nem volt oké, mert bár többé nem írtál nekem – nem mintha bántam volna – attól függetlenül időnként kéretlen kommenteket írtál a posztjaimhoz, amik ugyan nem voltak kifogásolhatók vagy éppenséggel inkorrektek, de akkor is görcsbe rándult a gyomrom minden egyes alkalommal.

   Aztán megláttam, hogy barátnőd van. Zokogva daráltam el egy rideg hangú lelkisegélyes nőnek, mi történt velem. A könnyeim nyelve próbáltam értelmet találni a karmában. Hogy lehet, hogy félek a szerelemtől, a szexualitástól, képtelen vagyok boldog lenni, neked pedig van egy kapcsolatod?

   Néztem a képeid. A testvéreddel, a szüleiddel, a barátaiddal. Nem tűnsz szörnyetegnek, de a szememben az lettél. Sokáig voltak rémálmaim miattad. Tudom, valakinek a fia vagy. De egyszer te is apa leszel, és talán lesz egy lányod is. Egy lány, aki később ugyanezen mehet keresztül. Hogy egyszer alkoholmérgezést kap a depressziótól, idegenek viszik haza, nem lélegzik az egyik pillanatban, majd pedig zokogva vallja be, hogy megerőszakolták. Az én apám és anyám ezt élte át.

   Nem az volt az első este, mikor többet ittam vagy más szerekhez nyúltam. Egy idő után már nem is miattad. Csak véget akartam vetni a szomorúságnak. Hirtelen azon kaptam magma, hogy pörgök ezerrel, tele vagyok élettel, szerelembe tudtam esni, boldognak tűntem.

   De végül minden kártyavárnak bizonyult. Belevetettem magam az életbe, elmerültem az élvezetekben. A szexualitás egy vad játék lett számomra. Bizonyítani akartam, hogy végre minden oké, holott semmi sem volt az. Volt olyan, hogy egy alkalmi partnert kis híján megfojtottam, majd pedig egy másik fiú szobatársával is ki akartam próbálni. Ismét megaláztam magam, jobban, mint korábban, de nem tudtam, hogyan lépjek ki az ördögi körből. Valamivel mindig kellett pusztítanom magam.

   Egy idő után már nem is okolhattalak mindennel téged. Megtehettem volna, hogy segítséget kérek, de azt hiszem, meg akartam járni a poklot, hogy helyetted is magamat büntessem.

   Hogy mi van ma, az már más történet. Jelenleg nyugodt és viszonylag boldog életet élek, de ehhez nekem is sok fájdalmat kellett okoznom másoknak, amit sajnálok. Instabil ember voltam, most is az vagyok, csak talán már kevésbé. Négy év telt el, kívül-belül változtam. Felnőttem, de még nem eléggé. Többé viszont már nem az uralja az életem, amit tettél velem. Egy apró fejezet az életem könyvében. Belehalhattam volna, de nem tettem. Csak azért sem.

   Nyilván másképp alakultak volna a dolgok, ha azonnal észnél lettem volna. Ha feljelentettelek volna, nem kellett volna az arcomba harapnom, valahányszor az ismerőseim a Weinstein-ügy kapcsán lelkesen hangoztatták, mennyi nő találja csak ki az erőszakot, nyilván ezért tesznek évekkel később feljelentést. Rezdüléstelen arccal hallgattam végig a monológjukat, de közben forrongtam a megmagyarázhatatlantól.

   Ez viszont így alakult. Ez az én történetem, ezzel tanultam meg együtt élni, és még mindig tanulok. Téged pedig elengedlek, magamnak megbocsátva, hogy foghassam olyanok vállát, akiket a hozzád hasonlók törtek meg.

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
EnglishGermanHungarian