a-masodik-csapas-matek-erettsegi

“Szürreálisan egyszerűnek tűntek a feladatok” – A második csapás – Matek érettségi 2020

Kétségtelenül minden diák életében meghatározó fordulópontot képez a sokak által rettegettnek vélt érettségi vizsgaidőszak. Voltaképpen ez az első olyan fontos megmérettetés, ahol a diákok próbára tehetik tudásukat, mielőtt kilépnének a nagybetűs életbe. Továbbtanulási szempontból a fiktív ajtót nyitó elsődleges kulcs az érettségi vizsga sikeres letétele.

Mivel a humán és reál tárgyak egyaránt számonkérésre kerülnek, ezért az érintett középiskolásoknak minden kritériumnak egyformán eleget kell tenniük ahhoz, hogy sikeresen teljesítsék a vizsgákat.
Ezen a napon a kevés közkedveltségnek örvendő matematika tantárgy feladatsora került megírása, melynek függvényében megkérdeztem egy érintettet arról, hogyan értékelte és milyennek ítélte meg a 2020-as érettségi ezen részét.
A tizenkettedikes diák egy hatalmas sóhajtással kezdte mondanivalóját, mellyel együtt véglegesen elengedte a matematika által okozott eddigi életének összes stresszét, érezhetően megkönnyebbült.

Amikor megkaptuk a vizsgalap első részét és átolvastam, akkor igazán meglepődtem, annyira szürreálisan egyszerűnek tűntek a feladatok és mint később ki is derült azok is voltak. Körülbelül 30 perc alatt végeztem velük, pedig nem vagyok az átlagnál jobb matematikából. A második rész ennek a szöges ellentéte volt. Bonyolult és összetett feladatok vártak itt rám, amikkel igazán küzdeni kellett. Összességében egy megoldható, de nehezebb feladatsor volt annál, mint amire számítottam. Végül pozitív élménnyel távoztam.” – vélekedett Gy. Anna, kinek továbbtanulási szándékaiból kifolyólag igazán oda kellett tennie magát minden tantárgyból.

A matek által hozzáadott pontszámokon spekulálgatva az elégséges is megfelelő, melynek megszerzése – valljuk be- nem mindenki számára olyan egyszerű és elvárható.

Végül feltettem Annának a kérdést, hogy milyen eredményre és érdemjegyre számít matematikából, továbbá viszonyítási alap szempontjából korábbi jegyeire is rákérdeztem. „Őszintén hármas érdemjegyre számítanék maximum és az átlagom is közepes volt.”   – Érkezett a válasz, melyben az elhangzottak eredményei abszolút megállják a helyüket, amennyiben az ember nem szeretne a jövőben komolyabban matematikával foglalkozni.

likeheartlaughterwowsadangry
0

2 thoughts on ““Szürreálisan egyszerűnek tűntek a feladatok” – A második csapás – Matek érettségi 2020

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian