Majd később megcsinálom

Még van időm. Nem is olyan sok ez, elég lesz később is elkezdeni. Ráérek még. Ha holnap kezdem, akkor csak napi egy tétellel kell többet tanulnom. Majd holnap/jövő héten nekiállok. Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Netalán Te is hajlamos vagy a halogatásra? Akkor ez a cikk neked szól!

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek volt már olyan házimunkája vagy házi feladata, amire ránézett, és csak annyit mondott: ráér még. Vagy olyan beadandója, amit az utolsó órákban kezdett el megírni. Rosszabb esetben a vizsgákra, zh-kra való készülést kezdte el az utolsó (vagy épp az utolsó utáni) pillanatokban. Ilyen esetekben szokott új értelmet kapni az a bizonyos „egyéjszakázás” kifejezés.

Prokrasztináció

Néhanapján természetes, sőt elkerülhetetlen hogy halogatunk, főleg ha egyszerre több feladatot is el kellene végeznünk, ilyenkor persze az egyik elkezdett munka a másik rovására megy. Azonban vannak a már-már krónikus halogatók, akiknél ez már inkább személyiség-jellemzőként jelenik meg, egy visszatérő viselkedésbeli hajlam. Rájuk jellemző az úgynevezett prokrasztináció, amikor képtelenek rávenni magukat bármilyen feladat elvégzésére. Ehelyett a legkülönfélébb tevékenységekkel húzzák az időt, legyen az kellemesebb, mint mondjuk egy film megnézése, vagy számítógépes játékokkal való játék, vagy esetleg egy hasznosabb időtöltés, mint mondjuk a takarítás (avagy kezeket fel, kinek szokott vizsgaidőszakban lenni a legtisztább, legrendesebb szobája). De vajon mi okozza ezt a halogatási kényszert és mit tehetünk ellene?

Bizonytalanság

majd-kesobb-megcsinalom1_EGYETEMISTAK_MAGAZINJAA Pennsylvania Egyetem Pszichiátria tanszékének professzora, Dr. Seth J. Gillihan végzett kutatást a halogatás témakörében, melyben az ezt kiváltó okokat vizsgálta. Arra jutott, hogy a két a fő tényező, ami a halogatás háttérben állhat az alapból negatív hozzáállás, mikor már úgy kezdenénk hozzá valamihez, hogy ez nekünk biztos rossz lesz, illetve hogy egyből kudarcra ítéljük magunkat, úgysem sikerül felkiáltással. E két kiváltó tényezőben egy közös van: a kellemetlenségérzés. Amikor vagy magunkat, vagy a feladatot nem találjuk elég jónak. Ezáltal ha úgy döntünk, hogy előbb még valami számunkra pozitívabb cselekvéssel kötjük le magunkat, eltölt minket a megkönnyebbültség érzése, amikor is egy kis időre megszabadulunk a feladattal járó stressztől, frusztrációtól. Ám ezáltal nemcsak a feladatot, de a feladat elvégzésével járó elégedettségérzetet is halogatjuk. Hovatovább, ha túl sokáig húzunk egy feladatot, és akár a határidő után fejezzük be, el is maradhat ez az érzés, csak újabb stresszt okozunk magunknak azzal, hogy később csináltuk meg. Ez pedig rányomhatja a bélyegét a jövőbeli elvégzendő feladatokra is, és könnyen egy ördögi körben találhatjuk magunkat.

Legyél tudatában!

Ugyan nincs is annál kényelmesebb, ha avval nyugtatjuk magukat, hogy még teljesen időben vagyunk egy feladat elvégzéshez, sőt akkor sem fogunk kicsúszni a határidőből, ha később kezdjük. Azonban tudat alatt ilyenkor is tisztában vagyunk azzal, hogy mi most épp mást csinálunk, mint amit kellene. Első lépésként tehát ismerjük fel, hogy mi most épp halogatunk. Hogy nem, nem lesz elegendő, ha másnap vagy harmadnap kezdjük, sőt egyre több dolgot kell majd egyszerre csinálnunk, és valószínűleg akkor sem lesz több kedvünk hozzá. Tudom, hogy csábító hogy megnézz még egy (majd még egy, és még egy, és így tovább) sorozatrészt vagy csekkold még egyszer a facebookod (majd az instád és a Tik-Tokot is a biztonság kedvéért), mert belefér még, de ha tudatosítod magadban, hogy neked most dolgod van, és csak az időt húzod, később bűntudat nélkül nézegetheted a sorozatokat.

Osszuk fel

Ha hirtelen teljesíthetetlen mennyiségűnek tűnik a ránk váró feladatok (vagy akár tételek, oldalak) száma, számoljuk ki mennyi időnk van még a határidőig, és osszuk fel kisebb, egyenlő részekre. Ezáltal a kevesebbnek tűnik az elintéznivalóink mennyisége, és máris pozitívabban állhatunk neki az elvégzésének, hisz hamar meglesz, és utána már csinálhatjuk azt, amit igazán szeretnénk – és mellé még a jól végzett munka öröme is társulni fog, felváltva az esetleges bűntudatot, amit akkor érzünk ha arra gondolunk, hogy még mindig nem kezdtünk neki valaminek.

Megfelelő feltételek

Sokszor a nem megfelelő feltételek is hátráltathatnak minket teendőink elvégzésében. Mindenképp gondoljuk át, milyen környezetben tudnánk a lehető leghatékonyabban elvégezni az adott feladatot. Például ha vizsgára készülünk a háttérben a TV, vagy egy megnyitott youtube csatorna nagyobb eséllyel fog hátráltatni minket. Vagy ha például a szobánkat kellene kitakarítani, nem megoldás, ha kiülünk a nappaliba filmezni egyfajta struccpolitikát folytatva, hogy amit nem látunk, az nincs is.

10 perces szabály

majd-kesobb-megcsinalom2_EGYETEMISTAK_MAGAZINJAEgy sokak által használt és hasznosnak vélt taktika az úgynevezett 10 perces szabály. Ennek a módszernek az a lényege, első lépésként csak arra határozzuk el magunkat, hogy mindössze 10 percet szánunk a ránk váró feladatra. Ezután pedig eldönthetjük, hogy szánunk-e még rá újabb 10 percet, vagy megállunk. Hisz mindig elkezdeni a legnehezebb valamit, viszont ha úgy állunk hozzá hogy csak 10 perc, sokkal könnyebben vesszük rá magunkat, és ha már egyszer elkezdtük, és látjuk is hogy nem is olyan nehéz/rossz, kevésbé fogjuk abbahagyni.

Jutalmazás

Ahhoz, hogy ne csak szükséges rosszként, kötelességként fogjunk fel valamit, jó módszer lehet önmagunk jutalmazása, ha nem találunk megfelelő belső motivációt egy feladat elvégzéséhez. Lehet ez egy kocka csoki, vagy egy, de szigorúan csak egy rövidebb videó megnézése. Azonban fontos, hogy ne olyan formáját válasszuk a jutalmazásnak, ami eltérít minket a célunktól, vagy túl hosszú időbe telne.

Valóban nehéz kikerülni a halogatás ördögi köréből, de ha tudatosan próbáljuk rávenni magunkat egy feladat elvégzésére, akár ezekkel a kis trükkökkel, egyre kevésbé leszünk hajlamosak annak a bizonyos majd szócskának a használatára. Ezáltal a magunk életét is megkönnyítjük, hisz nem kell állandóan elnyomnunk a kis vészvillogót a fejünkben, hogy nekünk bizony még feladatunk van.

Kiemelt kép: pexels.com

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian