kornyezettudatos_pecsi_egyetemistak_magazinja

Környezettudatos ötletek kezdőknek

Az elmúlt egy-két évben egyre népszerűbb téma a környezetünk védelme. Sokan erre építik fel a vállalkozásukat, mert úgy gondolják, hogy ebben van a jövő. Személy szerint nagyon szeretnék nekik hinni, hogy az elkövetkezendő években mindenkiből egy környezettudatosabb ember varázsolódik.

Az idősebb generációt nehezebb meggyőzni arról, hogy mi történik a környezetünkben, azonban nem lehetetlen. Viszont először nekünk kell változtatnunk, hogy mást is jó irányba tereljünk. Sokan, azért nem vágnak bele egy zöldebb életmódba, mert azt vallják, hogy drága, időigényes, sok odafigyelést igényel. Esetleg egyszerűen azt mondják, hogy „egy fecske nem csinál nyarat”. Én azoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik hajlandóak a változásra, csak még nem tudják hogyan is kezdjenek bele. Nem kell semmilyen nehéz vagy bonyolult dologra gondolni, rengeteg ember él környezettudatos életmódot. A Földünk védelme mindannyiunk érdeke és sok apró lépésből lesz egy hatalmas.

A hatalmas cégek is figyelik a vásárlók igényeit, ezért lehetséges az, hogy egyre több nagyvállalatnál láthatjuk, hogy a csomagolásokon feltüntetik, hogy újrahasznosítható. Egyes üzletláncok már arra is törekednek, hogy néhány év múlva kivezessék az áruházaikból az egyszer használatos műanyag termékeket. Ilyen például a Lidl, ahol 2025-re 20% százalékkal szeretnék csökkenteni a műanyag felhasználását és a saját márkás termékeik csomagolóanyagait teljes mértékben újrahasznosíthatóakra kívánják cserélni. Talán mégsem igaz a mondás, hogy egy fecske nem csinál nyarat?

Ha Te is szeretnél egy fecske lenni a sok közül, de nem tudod, hogyan állj neki, összeszedtem 10 egyszerű alaplépést. A tanácsaimat könnyedén a mindennapjaid részévé tudod tenni és máris tettél valamit a környezetünk megóvásának az érdekében.

  1. Szerezz be egy kulacsot, és mindig legyen nálad! Nem kell, hogy a legdrágább, legdivatosabb legyen, csak a célnak feleljen meg. A legtöbb magyarországi településen a csapvíz iható, így ne félj megtölteni a kulacsodat amerre jársz-kelsz. Bizonyos helyeken megtalálod a „ReFill” címkét is, kiragasztva az ajtóra. Abba az üzletbe vagy vendéglátóegységbe bármikor betérhetsz és kérheted, hogy töltsék fel a kulacsodat. (Ilyen hely például, Pécs első csomagolásmentes boltja, a Zöld Blokk.) Én már olyan helyeken is próbálkoztam, ahol nem volt kiragasztva ez a jelzés és még soha nem utasították vissza a kérésemet.
  2. Le a nejlonzacskóval! Több internetes oldalon, de most már a Spar illetve DM üzletekben is csodaszép vászonszütyőket lehet kapni, amikbe bele tudod tenni a megvásárolni kívánt péksüteményt vagy zöldséget. Nem kell megijedni a pénztárnál sem, az eladó bármikor bele tud kukkantani és meg tudja nézni, hogy mit rejt a zsákod, ha nem lenne egyértelmű. Jó, ha mindig van 1-2 darab a táskád alján, mert nem foglalnak nagy helyet, könnyűek és váratlan boltba menetel esetén jól jönnek.
  3. Vásárolj helyit és/vagy hazait! A messziről jött termékeknek nagyon magas az ökológiai lábnyomuk, hiszen rengeteget utaztatják őket. Az idény zöldségeket illetve gyümölcsöket azért is érdemes előnyben részesíteni, mert ha télen szeretnél paradicsomot vásárolni (még ha hazai is) tudnod kell, hogy gyakran fűtött, mesterségesen megvilágított üvegházakból kerülnek a boltok polcaira. Ezekben az üvegházakban télen kell nyarat csinálni, ami rengeteg energiával jár a környezet kárára. Amikor csak teheted, járj ki a piacra vagy figyeld, hogy éppen minek van szezonja, hogy a boltban ne fuss bele rossz vásárlásba, ami akár egy ízetlen paradicsom is lehet. A helyi piacokon jókat beszélgethetsz az eladókkal vagy a szép szütyőid miatt akár kedvezményt is kaphatsz.
  4. Turizni menő! Egy póló előállításához átlagosan 2500 liter vízre van szükség, arról már nem is beszélve, hogy a ruhaiparban dolgozó bangladesi munkások szürreálisan kevés bérért dolgoznak, borzasztó körülmények között. A turkálókban egy-egy darabnak már története van, te pedig tovább szőheted a szálat egy új ruhadarab életében. A ruhacsere a barátnők között is nagyon jó megoldás, hiszen biztosan van mindenkinek egy-egy olyan darabja, amit ő már megunt, de a másik számára igazi kincset jelent. A használt ruha vásárlás nem csak környezetünket kíméli, de a pénztárcánkat is.
  5. „Nem kérek szívószálat, köszönöm”, teszem hozzá gyakran a rendelésemhez, amikor egy vendéglátóhelyen italt kérek. Minden ugyanolyan finom egy műanyag darab nélkül, de ha nagyon ragaszkodsz a szívószálhoz, vásárolhatsz fémből vagy üvegből készültet is és magadnál tarthatod.
  6. Újra szalvéta, avagy a kedvenc hulladékmentes alternatívám. Egy négyzet alakú anyag darab, aminek a belseje élelmiszerbiztos, PULL anyagból készült, a külseje pedig textilből. A belső bélésnek köszönhetően nem szárad ki benne olyan hamar a szendvics és könnyedén letörölhető róla az ételmaradék. Egy-egy sarkában található tépőzár pedig segíti a könnyebb szendvicshordozást.
  7. Abban az esetben, ha gyakran kéred elvitelre az ételedet és már a nap elején tisztában vagy ezzel, érdemes elraknod egy dobozt és evőeszközt. A legtöbb helyen nagyon szívesen teszik az ételt a te tárolóedényedbe. Nem kell, hogy fém vagy üveg tál legyen, tökéletes az is, ami otthon megtalálható műanyag. Az evőeszközeidnek sem kell bambuszból vagy fából készülniük, a konyhaszekrény fiókjában elbújóak is tökéletesen megfelelnek a célnak.
  8. Csökkentsd a húsfogyasztásodat. Nem kell azonnal vegetáriánus életmódba kezdened és úgy látni magadat a jövőben, hogy üres salátaleveleket rágcsálsz. Egy héten néhány húsmentes nap is sokat számíthat, hiszen 1 kg marhahús előállításához 15 000 liter vízre, míg 1 kg gabonához 1500 liter vízre van szükség.
  9. Jegyeket, bérleteket! Moziba, színházba menetelekor vagy tömegközlekedési jármű igénybevételekor a hőpapír nevezetű anyaggal találkozunk, amire a jegyeinket nyomtatják. Ez az anyag nem újrahasznosítható, így amikor lehetőséged van rá, vásárold online a jegyedet és mutasd be a telefonodon.
  10. A vírushelyzet ideje alatt használj textilmaszkot, az egyszer használatos eldobható helyett. A többször használatos maszkokat ki tudod mosni és rengeteg féle minta közül lehet válogatni. Saját tapasztalatom szerint kényelmesebbek is, mint eldobható társaik.

Ne keseredj el, ha nem sikerül minden egyszerre. Előfordulhat, hogy otthon hagyod a vászonszütyődet, akkor gondold át, hogy 1 db banánnak biztosan szüksége van zacskóra? A vendéglátóhelyeken a pincér véletlenül beleteszi az italodba a szívószálat vagy csak elfelejtetted mondani, hogy nem kérsz? Semmi probléma, legközelebb majd jobb lesz. Adj időt magadnak és a lehetőségeidhez mérten cselekedj. Legyél te is velem fecske és csináljunk együtt nyarat (vagy legalábbis egy zöldebb bolygót)!

likeheartlaughterwowsadangry
Avatar
likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian