Interjú László Attilával – csillag született és még mindig fényesen ragyog

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

László Attila neve ismert lehet mindenkinek, aki gyakorlottabban mozog a hazai fiatal zenei tehetségek színpadán – valamint egy kicsit korábbról is, mivel ő volt az a fiatal fiú, aki 2011-ben megnyerte a Csillag születik című tehetségkutató műsort. Cikkemben őt kérdeztem pályafutása kezdeteiről, terveiről, valamint idén tavasszal megjelenő első, önálló albumáról.

Mikor és hogyan kezdődött a zene iránti szereteted?

interju-laszlo-attilaval_EGYETEMISTAK_MAGAZINJALászló Attila: Édesanyám mindig azt mondta, hogy hamarabb tanultam meg énekelni, mint beszélni. A zene már kiskorom óta az életem része. Mindig is érdekeltek a hangszerek és folyton daloltam az óvodában és az iskolában is. 10 éves koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, és szerencsére azóta is ezt csinálhatom.

2011-ben jelentkeztél a Csillag születik c. tehetségkutató műsorba, aminek a kihívásait sorra sikeresen vetted, és a közönség téged szavazott meg a széria nyertesének. Milyen hatással volt az életedre ez az esemény? Hogyan érintett a hirtelen jött hírnév?

László Attila: A Csillag születik egy hatalmas mérföldköve az életemnek, hiszen akkor ismertek meg többen. Nagyon sokat köszönhetek a versenynek. Hatalmas élmény volt és mindig is csak a jó dolgokra emlékszem vissza. Úgy érzem, hogy az akkor jött hírnév nem változtatott meg, nem is akartam volna megváltozni. Nagyon furcsa volt az elején, hogy mindenki megbámul, de érdekes volt ezt átélni.

Mit gondoltál a jelentkezéskor, hogyan fogsz teljesíteni a versenyen?

László Attila: Úgy indultam el, hogy megpróbálom mi lesz. Nem vártam semmit a versenytől. Álmomban nem gondoltam volna, hogy megnyerem. Meg akartam mérettetni magam egy ilyen vetélkedőn. Csak annyit reméltem, hogy valaki felfigyel rám.

Az ott elénekelt dalok közül melyik volt a kedvenced?

László Attila: Számomra a döntő volt a legemlékezetesebb, mivel a sztárvendégem Balázs Fecó volt, akivel közösen énekelhettem a Hazafelé című dalát. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra. Nagyon sajnálom, hogy már nem lehet közöttünk.

A szüleid hogyan fogadták azt, hogy jelentkeztél, illetve hogy fiatalon ilyen nagy, szó szerint országos elismerésben részesültél?

László Attila: A szüleim mindig is támogattak ezen a pályán. Közösen döntöttünk, amikor jelentkeztem a versenyre. Nagyon örültek ennek, hogy így alakult ez az egész. A mai napig támogatnak ebben és azt szeretnék ők is, hogy továbbra is ezen a pályán tudjak maradni.

Van olyan, akivel a Csillag születik műsorból a mai napig tartod a kapcsolatot?

László Attila: Krizbai Tecával megmaradt a kapcsolat. Sajnos nem mindig tudunk találkozni, de szoktunk beszélni és ha minden igaz, akkor lesz egy duettünk is a tavasszal megjelenő lemezemen.

Értesüléseim szerint érettségi után a Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakán tanultál 3 évig. Tervezel még valamilyen zenei irányultságú tanulmányba fogni, legyen az akár egyetemi, akár bármilyen más szintű?

László Attila: Jelenleg nem tervezek még tovább tanulni. A Kőbányai Zenei Stúdió nagyon hasznos volt számomra. Megismerhettem sok kiváló zenészt, akik közül a zenekaromban is játszanak páran.

Jelenleg Szigetszentmiklóson élsz. Hogyan érintett téged, hogy mondhatni “kiszakadtál” a születési közegedből és jelenleg is Kézdivásárhelytől messze tevékenykedsz énekesként?

László Attila:  Már lassan 10 éve élek Magyarországon. Úgy érzem, hogy be tudtam illeszkedni. Jelenleg itt tudok tenni azért, hogy azt csinálhassam azt, amit szeretnék, a zenét, az éneklést. Messze vagyok Kézdivásárhelytől, de amikor tehetem, hazalátogatok.

Mennyire találtad nehéznek a beilleszkedést székelyföldi magyarként, ért-e bármilyen (akár pozitív, akár negatív) megkülönböztetés emiatt?

László Attila: Az internet világában az ember találkozik mindenféle megnyilvánulással. A verseny alatt is volt pár negatív komment, megkülönböztetés, de szerencsére azóta nem találkoztam ilyennel. Nagyon sokan szeretik azt, hogy erdélyi vagyok, a tájszólásomat, és én mindig is büszke voltam erre. Nem szeretném elfelejteni, hogy honnan jöttem.

Van-e olyan székely tradíció, ami Magyarországon nem megszokott és kimondottan hiányzik neked?

László Attila: Szerencsére nincs olyan sok. Igazából akad, ami másképp van, de teljesen jól érzem magam benne. Erdélyben máshogy gondolkodnak kicsit egyes dolgokról, de ez így van jól.

A Youtube-csatornádon a saját dalaid mellett több feldolgozást is énekelsz. Melyik a kedvenced ezek közül, melyet bár nem te szereztél, mégis úgy érzed, tökéletesen tudsz a szavaival azonosulni?

László Attila: Eddig 180 feldolgozást készítettem a kedves Facebook követőimnek és barátaimnak. Mindegyik feldolgozásban megtalálom magam, megpróbálom mindig úgy feldolgozni, hogy én is benne legyek egy kicsit. A kedvencem a Ha volna két életem. Nagyon sokat mond az a dal.

Meg tudsz nevezni egy olyan dalt, amit eddig még nem énekeltél el a saját feldolgozásodban, viszont egyszer mindenképpen szeretnél majd?

László Attila: Nagy vágyam, hogy egy klasszikus darabot is feldolgozzak a kedves közönségnek. A Nessun Dorma című szerzemény egy elég nagy kihívás számomra, de egyszer meg szeretném csinálni. Illetve más műfajokban is szívesen kipróbálnám magam.

Tavasszal fog megjelenni az első, kizárólag saját dalokat tartalmazó nagylemezed. Milyen munkálatok előzik meg egy ilyen lemez kiadását? Mennyiben befolyásolta a vírushelyzet az előkészületeket?

László Attila: Egy ilyen lemez kiadását elég sok munka előzi meg. Az első nagy kihívás az alkotói folyamat, ahol 11 új, saját szerzeményt kell megírni. A dalokat ketten a gitárosommal, Vigyinszki Mátéval írjuk, szerencsére nagyon jól haladunk, mert majdnem kész vagyunk. A stúdiómunka az, ami még nagy falat és sok munka: az, hogy jól és úgy szóljon a zene, ahogy elképzeltem. A vírushelyzet csak könnyít a munkánkon, mert így van idő erre és tudunk csak ezzel foglalkozni. Remélem, hogy jól fog sikerülni ez a lemez. Áprilisban lesz videóklip az egyik dalról és április végén jelenik majd meg kézzel fogható állapotban a teljes, 11 saját dalt tartalmazó albumom.

Ha felkeltette a figyelmedet László Attila tevékenysége, az alábbi platformokon követheted:

Facebook-oldal: laszloattilaofficial

Instagram-oldal: laszloattila96

Youtube-csatorna: laszloattilaofficial

Képek forrása: László Attila Facebook-oldala (https://www.facebook.com/laszloattilaofficial)

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
EnglishGermanHungarian