nincs gonosz_EGYETEMISTAK_MAGAZINJA

Piros és zöld, avagy ilyen film a Nincs gonosz

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Azt hiszem, először mentem el moziba kétszer ugyanazt a filmet megnézni. Az első alkalom egyszerre volt megrázó és katartikus, másodjára pedig már minden cselekmény hátterét ismerve léptünk be a Stark terembe, hogy eddig fel nem fedezett szimbólumok és metaforák után kutassunk.

Emlékszem, az első vetítésre. Kutyás szülőkként könnyes búcsút vettünk Perlától, a négylábú gyerektől, miután volt merszünk felhívni az Apollót, hogy kutyával be lehet-e menni a moziba. Hogy mégis mit képzeltünk, mikor még enni se lehet vetítés közben, azt nem tudom, de legalább megpróbáltuk.

Perla nélkül hamarabb értünk oda, még volt tizenöt percünk elszívni egy cigarettát. A gomolygó füstbe burkolódzva azon gondolkodtam, mit is várok ettől a filmtől. Azt tudtam, hogy iráni, tudtam, hogy a halálbüntetés témáját dolgozza fel. Tudtam, hogy a párom érteni fogja a perzsa színészeket, én pedig a magyar feliratot, bár tény, hogy mióta együtt élünk, észvesztő gyorsasággal sajátítja el a nyelvet, még ha az akcentusa és az esetleges botlásai rendkívül viccesek tudnak lenni számomra.

El akarok menni vele Teheránba, ezen mit sem változtatott a film. Az első tizenöt-húsz perc nyugodt semmiben ringatózva telt el. Adott egy férfi, aki egyszerű, hétköznapi figurának tűnik. Segít a szomszédnak kiszabadítani a beszorult macskát, elmegy a lányáért az iskolába, aki büntetést ró ki rá a késésért – a büntetés nem más, mint este pizzázni menni a Bamlandbe. Kiválasztja a megfelelő színt a feleségének, segít befesteni a haját az esküvőre, holott pár órával korábban a bank előtt veszekedtek. Ekkor értettem meg, miről is beszélt Amir, mikor azt mondta, hogy a perzsa nők észvesztően harsányak. Én sem vagyok a legnyugodtabb ember, de mikor a feleség kiabálni kezdett, azonnal eszembe jutott, hogy a barátom anyja szerint mennyire nyugodt vagyok. Pozitív visszajelzés a kulturális különbségek számlájára.

  

A férfi egy napja csigalassúsággal telik, figyeli a patika zöld-piros fényeit, majd hajnali háromkor kel, hogy munkába induljon, végig szeli a fővárost, tekintete újra megakad a vörös és zöld fényeken. Teherán nem tűnik démoninak, mi több, egészen vonzó a tömeg, a fény, az épületek. Olyan, mintha a közel-keleti Los Angelesben járna az ember.

Aztán egy kis szobában ételt melegítve felvillannak újra a fények. Először piros, majd zöld. Az átlagos férfi pedig sóhajtva nyomja meg a gombokat, majd minden felgyorsul. A következő pillanatban öt pár férfi lábat látunk rángatózni, majd csorgó vizelet folyik le a nadrágokról, a kapálózás abbamarad.

Megáll a szív, majd újra verni kezd. Az átlagos férfi nem más, mint végrehajtó a halálsoron.

A Nincs gonosz (شیطان وجود ندارد) rendezője, Mohammad Rasoulof német és cseh közreműködéssel megalkotott filmje Innáritu stílusára emlékeztetve hozott létre egy olyan komplex kompozíciót, amely több történeten keresztül meséli el egy rendkívül kényes társadalmi kérdés nehézségeit. Irán azon 56 ország közé tartozik, ahol a mai napig van halálbüntetés, emellett pedig kötelező sorkatonai szolgálat, amelynek hossza 21 hónap. A besorozott katonák között akadnak olyan kevésbé szerencsések, akik a végrehajtáshoz kerülnek, ami annyit tesz, hogy nekik kell végrehajtani a halálbüntetést. Ha nem teljesítik a szolgálatot, nem hajtanak végre parancsot, nem hagyhatják el az országot, nem lehet jogosítványuk, nem tanulhatnak tovább, vagyis másodrendű állampolgárokká válnak. Hiába tiltakoznának az emberölés ellen, nincsen más lehetőségük.

Négy férfi életén keresztül rengeteg etikai kérdést vet fel a film. Vajon mennyiben különb megvesztegetni valakit, hogy hajtsa végre helyettünk a halálbüntetést, mintha mi magunk tennénk meg, tudva, az elítélt illetőre mindenképpen halál vár? Egészen biztos, hogy olyan ember életének vetünk véget, aki egy elvetemült bűnöző volt, vagy csak ezzel nyugtatjuk a lelkiismeretünket, a kormány pedig ezáltal manipulál bennünket, hogy teljesítsük a parancsot? Megéri három nap eltávozásért kivégezni valakit, hogy lássuk a szeretteinket, miközben lehet, hogy egy számukra fontos személy életét olthatjuk ki, így elveszítve mindent? Vagy mondjunk nemet és maradjunk hűek önmagunkhoz, így megőrizve a morális értékeinket, ugyanakkor magunk mögött hagyni azt, ami az életet jelentette?

A fejezetek arra világítanak rá, hogy csekély esély van a győzelemre, veszteségre viszont annál inkább. Ugyanakkor semmi sem fekete vagy fehér, sokkal inkább piros és zöld. Még ha nem is ártatlan politikai foglyokról, hanem csalókról, gyilkosokról van szó, hogyan nézzünk egy élőlény szemébe, tudva, hogy meg kell ölnünk őt? Hogyan hibáztathatunk valakit, aki megtagadta a parancsot, mikor mi magunk egy ártatlan ábrázatú rókát se tudnánk agyonlőni, holott tudjuk, megöli a csirkéket az udvaron?

nincs gonosz1_EGYETEMISTAK_MAGAZINJAA közel 150 perces film csak olyanoknak ajánlott, akik szeretnek filozófiai kérdéseken elmélkedni filmnézés közben. Személyes tapasztalat, hogy a film nem túloz. Nem csinál ördögöt Iránból, de nem is rejti véka alá a rezsim árnyoldalát. Minden mozdulatnak, minden rezdülésnek üzenete van. Az sem véletlen, hogy többször is elhangzik a Bella ciao, a leghíresebb olasz partizándal, amely a felsőbb hatalom elleni lázadás, valamint a szabadság iránti vágy szimbóluma.

A film után Amir egyre csak faggatott. Mit gondolok Iránról? Még mindig el akarok menni? Milyen hatással volt rám a Nincs gonosz?

Azt hiszem, mint turista, látogató, nem lesz problémám az országgal. Adott a dress code, miszerint a hajat kendővel el kell fedni, bő, hosszú nadrág és felső ruházat, amit én nem igazán bánok. Alkohol a boltokban nincs, fű alatt viszont megoldható a beszerzése. A szingli fiatalok az úgynevezett Tinder corneren furikázva cserélnek számot egymással. Az épületek modernek, az emberek nyitottak, barátságosak, európaiként gyakorlatilag nem hagyják, hogy bármiért fizess – ezt túl sok embertől hallottam, szóval nyilván okkal mondják.

Tehát számomra idegenként nem okoz majd gondot az ottlét. Jobban aggódok Amir miatt, aki még nem töltötte le a kötelező sorkatonai szolgálatot. Ő azt mondja, szerencséje volt, mivel az orvosi tanulmányok lehetővé tették számára, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe. Ráadásul bizonyos összeg fejében kiváltható a 21 hónap sokkal rövidebb időre, és orvosként is szolgálhat a seregben, ami lehetővé teszi, hogy ne kényszerüljön véletlenül se arra, hogy a végrehajtáshoz osszák be.

Ha szeretsz valakit, akkor képtelen vagy elhessegetni a gondolatot, hogy mi van, ha a piros fények egyszer csak zöldre váltanak. Ha támogatja is bárki a halálbüntetést, mit szólna, ha neki kéne kirúgni a széket valaki alól, akiről azt se tudja, kicsoda?

Mi a véleményed?
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
EnglishGermanHungarian