ijeszto_betegsegek_pecsi_egyetemistak_magazinja

Ijesztő betegségek

Amikor egy számunka ismeretlen érzés üti fel a fejét a testünk különböző területein, megijedünk. Azonnal leülünk a gépünk mögé és beleássuk magunkat az internet legmélyebb bugyraiba, ahol azonban sokszor olyanokat írnak, amik nem teljesen fedik a valóságot.

Ilyenkor egyből a legrosszabbra gondolunk, hiszen nagyjából egy egyszerű fejfájásból is halálos betegségekre következtethetünk a tünetek alapján, pedig némelykor csak egy teljesen egyszerű és könnyen gyógyítható betegségről van szó. Szerencsére a nyugati országokban nem jellemzőek olyan kórképek, melyek igen nagy riadalomra adhatnak okot, ellenben a keleti részekkel, ahol gyermekek ezrei születnek olyan genetikai betegségekkel, melyek megkeserítik mindennapjaikat.

A diprospus egy rendkívül ritka genetikai eredetű betegség, amely során az arc megduplázódik. A betegséget az arc felépítését meghatározó „sonic hedgehog homológ” nevű (Shh) fehérje túlzott expressziója okozza. Akinek ebből a fehérjéből túl sok jut, annak az arca tükörképszerűen megduplázódik. Ha pedig kevés van belőle, az arc nem fejlődik ki megfelelően. A defektussal született gyermekek rendszerint halva születnek. 2008-ban született Lali Singh, aki 2 hónapos koráig élt ezzel a betegséggel, mielőtt szívrohamban elhunyt.

Möbius-szindróma esetén a betegség az arcizmok paralízisével jár. A legtöbb esetben a beteg még a szemeit sem tudja egyik oldalról a másikra mozgatni, ezért képtelenek bármilyen arckifejezésre, ami érdektelen, bamba arcot kölcsönöz, és a külső szemlélő néha azt gondolja, hogy a beteg érzéketlen vagy goromba. A betegek mentális fejlődése teljesen normális. A betegség okait nem egészen értjük, és kezelés sem létezik rá.

Az encephalitis lethargica vagy más néven von Economo betegség egy atípusos agyvelőgyulladás, mely 1916 és 1927 között járványszerű előfordulást mutatott, azóta azonban csak szórványosan fordul elő és meglehetősen ritka kórképnek számít. A betegségen átesett személyek katatón állapotba kerültek, nem mozogtak és nem beszéltek. A kórképet 1916-ban írta le az osztrák Constantin von Economo, mint egy torokgyulladást követő betegséget, amire egyfajta alvásszerű állapot, a bazális ganglionok károsodására utaló Parkinson-kór szerű, illetve egyéb neuropszichiátriai tünetek jellemzőek. A betegséget álomkórnak is hívják.

ijeszto_betegsegek_pecsi_egyetemistak_magazinja_2
A Systemic capillary leak syndrome nevű ritka, életveszélyes betegségben sem szenvednénk, és nem is kívánjuk ezt senkinek. Ennek lényege ugyanis, hogy a keringési rendszerből a folyadék valahogy elkezd szivárogni, csökken a vérnyomás és a test több pontján duzzanatok jelennek meg. A betegség, ha nem veszik észre időben, létfontosságú szervek működését veszélyeztetheti, sőt, akár halált is okozhat.

A Cotard- szindróma egy normális ember számára teljesen bizarrnak tűnő betegség. Ennek során az egyén úgy véli, hogy az őt körülvevő világ nem létezik, ezáltal ő sem, ami annyit jelenthet számára, hogy halott. Erről az igen ijesztő kórképről 1788-ban számoltak be először, amikor egy nő úgy gondolta magáról, hogy nem létezik. Egy fehér köpenybe bugyolálta magát és így feküdt be egy koporsóba, ahol mind addig tartózkodott, míg ez az érzése el nem múlt.

Lewandowsky-Lutz displasia, más néven epidermodysplasia verruciformis nagyon ritka, örökletes betegség. Általában a végtagokon elhelyezkedő megszámlálhatatlan szemölcs formájában jelentkezik és rendszerint 20 éves kor alatt már kialakul. A betegség kezelésére jelenleg nincs hatékony módszer, bár a szemölcsök operációval eltávolíthatók. Mivel a szemölcsök hamar kiújulnak, becslések szerint a betegeknek évente legalább két műtétre van szükségük. 2007-ben az egyik betegről közel 6 kilónyi szemölcsöt távolítottak el, ami a testét borító szemölcsök 95%-a volt.

Az argyria, vagy más néven kék bőrként is emlegetett rendellenesség a bőr és nyálkahártya maradandó, kóros, kékes-szürkés színű elszíneződése. Azoknál alakulhat ki, akik sokáig érintkeznek vagy dolgoznak ezüsttel, például olyan gyárakban, ahol ezüstből is készítenek holmikat. A változás visszafordíthatatlan, és akkor sem szűnik meg, ha az adott ember már nem érintkezik ezüsttel.

Ezen betegségek többsége a páciensek életét már szinte a születésüktől fogva megkeserítik és sokszor bizony tenni sem tudnak ellene, vagy azért, mert még nincsen rá gyógymód, vagy pedig anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy keressenek egy specialistát.

Fontos, hogy vigyázzunk magunkra és hálát adjunk a sorsnak azért, hogy egészségesek lehetünk, hiszen, ha kicsit jobban bele gondolunk sokkal rosszabb is lehetne a helyzetünk, akár ezeknek az ijesztő betegségekkel született embertársainknak.

likeheartlaughterwowsadangry
Czine Vanessza

Czine Vanessza vagyok, a Media Iuris szerkesztője. Mindenki rendelkezik egy szenvedéllyel, nekem az írás jutott, amivel már 10 éves korom óta képtelen vagyok betelni. Regények, novellák százai sorakoznak a szekrényemben, melyet remélem ti is hatalmas szeretettel fogadtok majd. Mert nincs is annál nagyobb gyötrelem, mint magunkban hordozni egy el nem mondott történetet.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian