igy-erj-el-jobb-eredmenyt-zhn-es-vizsgan-egyetemistak-magazinja

Így érj el jobb eredményt zárthelyin és vizsgán

Attól függetlenül, hogy tanult vagy nem tanult, mindenkinek az életében fordult már elő olyan helyzet, hogy a feladatsort megkapva úgy érezte, tényleg semmit sem tud. Ezekre a helyzetekre azonban még létezik mentőöv- már amennyiben rendelkezel valamennyi előhívható tudással.

Minden tanár azt hangoztatja, hogy a dolgozatok sikerességének titka a tanulás és semmi más – de azért ez nem teljesen így van. Bármikor előfordulhat, hogy az ember leblokkol, megzavarja a mellette ülő izgés-mozgása, vagy esetleg egy izzasztóbb kérdés után sehogy sem akar eszébe jutni a könnyebbre a válasz – és még sorolhatnánk. A tanulás valóban elengedhetetlen a jó eredmények születéséhez, azonban vannak olyan praktikák is, amelyek abban lehetnek segítségedre, hogy legyűrd a stresszt, vagy éppen a tananyag hézagait tömködjék ki a fejedben.igy-erj-el-jobb-eredmenyt-zhn-es-vizsgan1-egyetemistak-magazinja

  1. Színezz, karikázz, húzd alá! Az emberiség nagy részének a vizuális benyomások maradnak meg a leginkább, ezért érdemes bevetned néhány szövegkiemelőt vagy valamilyen jelöléseket alkalmaznod, hogy tudd, mi a legfontosabb a tananyagban. (Természetes az egész anyag fontos, mint ahogy azt minden órán hallhatjuk, de azért a lényeget akkor is érdemes kiemelni.)
  2. Ismételj! Róma sem egy nap alatt épült, tapasztald hát ki te is, hogy neked mennyi idő szükséges a megfelelő felkészüléshez. Onnan tudhatod, hogy már jól begyakoroltál mindent, hogy ha egy teljesen váratlan szituációban megpróbálsz felidézni egy fogalmat vagy képletet, az gond nélkül eszedbe jut. Vagy legalábbis az a fejezet, ami azt tárgyalja.
  3. Írj próbadolgozatot! Írj fel néhányat azok közül a feladatok közül, amiket már megoldottál, ezáltal vissza tudod majd ellenőrizni, és egy külön lapon kezdd el megoldani őket. Ilyenkor még ér puskázni egy kicsit, de lehetőleg minél jobb eredmény elérésére törekedj magadtól is.
  4. Aludd ki magad az előtte való éjszaka! Sokan esküsznek a hajnalig tartó tanulásra, ám ez általában csak kevés embernél hatásos: az alvás segít a tudatalattidnak elraktározni a tanult dolgokat, ezáltal másnap sokkal könnyebb lesz előhívnod őket.
  5. Olvasd végig a teljes tesztet, és először azokat a kérdéseket válaszold meg, amelyekre biztosan tudod a választ. Ha elbizonytalanodnál egy nehezebb feladatnál még a legelején, az kihatással lenne az egész munkádra, és talán még azt is elrontanád, amit (tényleg) tudsz.
  6. Figyelmesen olvasd el a feltett kérdéseket! Előfordulhat, hogy míg az előző feladatban a hamis állításokra kérdezett rá a tanár, a következőben már az igazakra kíváncsi, vagy pedig csak egy bizonyos módon jelölt megoldást fogad el teljes értékű válaszként. Ne azzal veszíts pontot, hogy bekarikázod a végeredményt aláhúzás helyett.
  7. Keress összefüggéseket! Minden oktató hibázhat, és bizony gyakran előfordul, hogy vannak egymáshoz kapcsolódó kérdések, amelyek ugyanarra az anyagrészre vonatkoznak, ilyenkor akár a válasz is kiolvasható belőlük.
  8. Idézd fel a hanganyagot, jegyzetet, cetlit, könyvet, pdf-et, amiből tanultál. Idézd fel, hány oldalas volt, milyen színű tollal jegyzeteltél bele, melyik témakörökre emlékszel belőle, és hogy az adott kérdés vagy feladat melyik részhez tartozhatott benne. Gyakran már ez is segít visszaemlékezni a pontos megoldásra.
  9. Karikázós vagy feleletválasztós kérdést semmiképp se hagyj válasz nélkül! Gondolj csak a valószínűségszámításra vagy a lottóra: mindig van valamennyi esélyed arra, hogy eltaláld a nyerő megoldást. Ezzel a módszerrel egyedül akkor van vesztenivalód, ha a rossz válaszért mínuszpont jár, de szerencsére a legtöbb oktatóban nincs ekkora elvetemültség.
  10. Amennyiben esszéírás vagy rövidebb összefüggő szöveg írása a feladat, firkants fel magadnak egy pár soros vázlatot, amelyben csak a legfontosabb kulcsszavak szerepelnek. Így jobban fel tudod építeni logikailag a mondandódat, valamint abban is segít, nehogy a nagy stresszben elfelejtsd, miről akartál még írni.
  11. Ha fogalmat kérnek számon tőled, de nem igazán ugranak be róla részletek, kezdj el arról írni, milyen témakörben kerül említésre, és milyen más fogalmak kapcsolódnak még hozzá (pl. felsorolás esetében). Állítsd ellentétbe egy olyan fogalommal, amit tudsz definiálni, így míg arról írsz pár mondatot, nyugodt szívvel utánarakhatod, hogy „ezzel ellentétben pedig a kérdezett fogalom…” és tagadó formában írd le a fenti, nem kérdezett fogalom tulajdonságait.

Reméljük, ezek a praktikák megkönnyítik számotokra a dolgozatra való alapos felkészülést – vagy ha az elmaradt, akkor legalább képesek a Neptunba írandó jegy meggörbítésére.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian