Ezeket néztük 20 éve, avagy Eszmeraldán túl is van élet!

2000-ben mindennek vége, itt a világvége. Ilyen és ehhez hasonló prognózisoktól tartottak a világ minden pontján az emberek, hiszen sokan az ezredfordulót túlmisztifikálták. Még akkor is, ha valóban egyfajta csoda, mindazoknak, akik megélhették a ‘történelmi’ pillanatot. De miután mindenki felocsúdott a szilveszteri áhítatból és a tényből, hogy a jövendölések nem váltak valóra, a világvége még várat magára, akkor bizony január 3-án ismét elindult az élet. Iskola, munka, bevásárlás, főzés, mosás a szokásos teendők. Semmi sem változott… Legalábbis látszólag.

Ugyanis az évezred fordulója a televíziós szokásainkban változást hozott. Arról nem is beszélve, hogy az ország számos pontján ekkor nyíltak az első Cinema City-k, melyek a mozizás élményét is megreformálták. Pécsett épp 21 éve annak (1999), hogy megnyílt a Pécs Plaza és vele együtt a Cinema City Pécs is. Így az akkori gyerekeknek és szülőknek is igazi kikapcsolódást nyújtott egy-egy szombat délutáni, családi mozizás.

No, de mit is néztünk idestova 20 éve?

Sorra jöttek ki a jobbnál jobb szinkronos(!) mozifilmek a TOP 5 2000-es filmet mutatom most nektek.

TOP 5: Charlie angyalai – Igen, az első és igazi és eredeti Csárli angyalai mozifilmet 2000. novemberében láthattuk, méghozzá Drew Barrymore-ral, a mindig csodálatos Cameron Diazzal és Lucy Liuval. Az elmúlt 20 évben a Charlie angyalai mozinak 3 része született. A legutóbbiban, melyet 2019-ben láthattunk a moziban Kristen Stewart és Elizabeth Banks játszik.

TOP4: Gladiátor – A Russel Crow főszereplésével készült filmet májusban mutatták be a hazai mozik. A Gladiátor csak részben történelemhű, mondhatni: nyomokban tartalmaz történelmet. A 180-ban kezdődő történet ettől függetlenül valóban nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy a 73. Oscar-gála egyik legnagyobb díjazottja lett, hiszen 5 Oscar-díjat is bezsebelt. Nálam viszont még így is csak a negyedik.

TOP3: Mi kell a nőnek? – A 121 perces amerikai romantikus film főszerepében Helen Hunt és Mel Gibson játszik. Nálam azért is a harmadik helyen végzett, mert ezt a könnyed és bugyuta filmet bármelyik bekuckózós vasárnap estémen le tudom kapni a DVD polcról és betenni a lejátszóba. Nick – a főhősünk – véletlen áramütés következtében elkezdi meghallani a nők gondolatait. Ami neki pont kapóra jön, hiszen kreatív vezetőként új feladata, hogy jobban megértse, az új termékeik célközönségét, a fiatal nőket. Ó istenem, egy ilyen képességért hány férfi állna – még most a koronavírus idején is – sorba a legközelebbi szupermarketben, ha instant lehetne venni.

mi kell a nonek 2000

TOP2: A napfény íze – Ugyan az osztrák-német-kanadai-magyar szuperprodukciót elsőként az 1999-i Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be én mégis a 2000-es évek TOP második helyezettjének választottam, mivel hazánkban 2000. január 27-én volt a premierje. A filmben olyan remek színészek játszanak, mint Jennifer Ehle, Ralph Fiennes (akinek az öccsét Joseph Fiennes-t én személy szerint jobban kedvelem) és Rachel Weisz, aki Londonban született, de édesanyja osztrák, míg édesapja magyar származású feltaláló volt. Talán épp ezért is vállalta el a szereposztást, hiszen édesapja is a náci üldöztetés elől menekült, mint askenázi zsidó. A történet az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódik. Aki még nem látta, nézze meg, aki pedig látta, de régen, az most töltsön egy pohár rosét és kuporodjon le párjával a televízió elé és élvezze a filmet újra!

TOP1: A Grincs – Számomra nem kérdés, miért Jim Carrey örök klasszikusa végzett az első helyen. Ez az a karácsonyi témájú film, amit akármikor megtudok nézni (a Holiday mellett). A Grincs bemutatója 2000. decemberében volt – karácsonyra időzítve. Jim Carrey (Grincs) és a kicsi Cindy Lou- Ki (Taylor Momsen) baromi jól játsszák a szerepüket. Az új mese remake, aminek a bemutatója tavaly volt színvonalban sem éri utol az eredeti filmet. Dr. Seuss könyvén alapuló első élőszereplős filmben a kifalvi Kik egyszerűen rajonganak a karácsonyért – talán ezért is tudok azonosulni a Kikkel (szerk.). Karácsonyimádóknak alapkövetelmény ez a film, olyan nagy igazságokkal tűzdelve, mint: “Ünnepet nem is vehetsz boltban, mert az ünnep inkább benned, legbelül van“.

grinch 2000

VAN VALAMI MÁS IS A TV-BEN?

No persze, mindezeken túl nem csak mozifilmek voltak. Az 1998-ban vetített vak Esmeralda (Leticia Calderon), miután végre megláthatta 140 rész után José Armando Peñarrealt (Fernando Colunga), a férfi az ‘újralátó’ lányt feleségül vehette (végre). Paula Bracho és Paulina Martinez is megtudta a 99. rész körül, hogy ők valóban ikertestvérek és a Titkok és szerelmekben is zajlottak az események. Luciana Duvall rátalál a húsz éve kapualjban hagyott kislányára, aki – az akkor még fel nem szentelt pap – Juan de la Cruz és Luciana szerelmének igaz gyümölcse.

manuel-sonadoras-2000No és akkor 2000 tavaszán kezdte el vetíteni a TV2 a Mexikóban hatalmas sikert aratott Soñadoras – Szerelmes álmodozók című telenovellát, amelyben a 2000-es gimibe járnak a fiatalok ‘tanulni’. A gazdag – vagy gazdagnak hitt – gimnazisták szerelmi és lelki vívódásaikat nézhettük egészen 2001. tavaszáig. Manuel és Jacqueline de la Peña szerelme viszont végül sosem teljesedett be – ami sok fiatal lányt akkoriban megnyugtatott, mert tudták, hogy Manuel továbbra is szabad. ( 😀 – a szerk.)

Ha a fiatalok bulizós és sulis problémái annyira nem tudták lekötni a délutáni idősávban a mamákat, papákat és a tinilányokat (most anyukák), akkor még mindig volt egy mentsvár ugyanis 19:00-kor kezdődött minden áldott este ugyanazzal a dobszólóval a Muñeca brava, azaz ahogy egy ország ismeri, a Vad angyal.

Milagros és Ivo (ezt a nevet sose értettem – a szerk.) tipikus szolgálólány-gazda vagy gazdaasszony fia effektus, amiből fakad, hogy a társadalmi különbségek miatt a szerelmesek szétválaszthatók egymástól. A vad angyal az ország egyik legsikeresebb sorozata volt. Akkoriban Galambos Lajos Dáridó nevű évzáró műsorában sztárvendég volt Milagros, vagyis Natalia Oreiro, aki énekelt és táncolt is méghozzá egy földig érő, piros latex ruhában (Kökény Attila előadásában, ugyanez a produkció jobbra sikeredett a Sztárban Sztár c. műsorban). Az énekesnő, telenovella sztár ekkor Lagzi Lajcsitól Galambos Lajostól ajándékba kapott egy puli kutyát.

natalia-oreiro-puli-hungarian-dog

A ma felnövő x y z (kitudja milyen) generáció fel sem tudja fogni mekkora műsorok voltak ezek. Péntekenként egy Dáridó Lajcsival? Felért egy mai Park koncertsorozattal. ( 😀 – a szerk)

De ahogy minden telenovellának egyszer – hálisten – vége van, úgy a 2000-es év is elmúlt, minden egyéb világvége, világbéke és hasonlók nélkül.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian