Tamás Lajos Emlékkupa

Dr. Tamás Lajosra emlékeztek a PTE ÁJK Sportnapján

A 2019-es Jogász Napok keretein belül a PTE Állam és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata a programsorozat első napjára tűzte a Sportnapot, melynek keretein belül, először rendezték meg, a nemrégiben elhunyt Dr. Tamás Lajos, címzetes egyetemi oktató emléktornáját.

Az emlékkupa életre hívója, Dr. Bendes Ákos a PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék doktorandusz hallgatója. Őt kérdeztük:

 

Balázs: Hogy jött az ötlet, hogy megszervezd dr. Tamás Lajos emlékére a Jogász napok keretein belül a kupát?

dr_Bendes_AkosBendes Ákos: Egész eddigi életem szerves részét képezte a sport, amely nélkül el se tudnám a mindennapjaimat képzelni. Úgy gondolom Tamás Lajos volt az a személy, aki kiváló összhangot tudott kialakítani a sport és tudomány között. Olyan értékeket teremtett meg a jogi karon amelyek, például szolgálnak a jövő generáció számára. Egyszerre volt kiváló sportoló és oktató. Egyetemei éveim alatt nagyon sokat tanultam tőle és mindig számíthattam rá. Véleményem szerint Ő egy igazi nagybetűs Oktató volt, aki valóban megérdemli, hogy emlékezzünk az örökségére. Innen jött a gondolat, hogy a jogász napok keretien belül rendezzem meg az I. Tamás Lajos emlékkupát.

Balázs: Sikeres volt a rendezvény lebonyolítása? Jövőre tervezed megismételni az emlékkupát, ezzel hagyományt teremtve az ÁJK-n? (és ha igen miért tartod fontosnak a hagyományteremtést?)

Bendes Ákos: A torna rendkívül sikeres volt. 12 csapat és több mint 200 sportszerető vett rajta részt. Sportszerű küzdelem zajlott a Tamás Lajos vándorkupáért, amit végül az Ügyvédek csapata szerzett meg, melyet a névadó özvegye és fia adott át. A torna megszervezésében Horvát Patrícia és Csonka Tamás voltak a segítségemre, akik nélkül nem sikerült volna ilyen színvonalasra az I. Tamás Lajos emléktorna. A rendezvény lebonyolítása során Pál Emese aktív közreműködése segítette a torna sikerességét. Úgy gondolom méltó módon tudtunk tisztelegni szeretett oktatónk, kollégánk, barátunk előtt.

Igen, jövőre is tervezem megszervezni a tornát. Külön örömmel tölt el, hogy mindegyik csapat elégedettségét fejezte ki és jelezték, hogy a következőn is örömmel részt vesznek. Elsősorban Tamás Lajos emlékének és munkásságának kívánok emléket állítani ezzel a tornával és amennyiben az ÁJK a jövőben is támogat ebben, akkor az egyetem segítségével kívánom megrendezni, de önálló kezdeményezésként is folytatom, ha a sors úgy hozza.

Balázs: Mit gondolsz a mai joghallgatóknak mennyire fontos a sport, a minőségi kikapcsolódás?

Bendes Ákos: Sajnos ebben a kérdésben nem pozitív az álláspontom. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi joghallgatókat még a minőségi kikapcsolódás sem mozgatja meg. Annak ellenére, hogy hétfőn munkanap volt az emlékkupán ötször annyi végzett jogász vett rajta részt, mint hallgató. A dékáni szünet sem ösztönözte a hallgatókat az aktív részvételre. A sport talán a legfontosabb kikapcsolódás a hallgatók számára, azonban meg se közelíti a jelenlegi aktivitás az én generációm érdeklődését a sport iránt. Remélem, ez a tendencia hamarosan megfordul és a hasonló sportrendezvények újra megtelnek joghallgatókkal.

 

Jövőre is lesznek Jogász Napok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon. Látogassatok el akkor is a rendezvényekre és kapcsolódjatok ki!

likeheartlaughterwowsadangry
0

1 thought on “Dr. Tamás Lajosra emlékeztek a PTE ÁJK Sportnapján

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian