Angyalok szárnyak nélkül – az Ápolók Nemzetközi Napja

Május 12-e az Ápolók Nemzetközi Napja világszerte, emlékére Florence Nightingale-nek, ki 1820-ban ezen a napon jött világra, s kifogástalan hozzáállásával, valamint elszánt jellemével hivatássá emelte ezt a munkakört.

Hitvallása szerint egy ápolónőt három fontos tulajdonság határoz meg, melyek elengedhetetlenek professzionalitásuk és eszmeiségük szempontjából:

„Szellemi érdeklődés az eset iránt, szívbeli érdeklődés a beteg ember iránt, szakmai érdeklődés a gyakorlati munka technikája iránt.” – Hangzottak így a Lámpás Hölgy szavai, aki kétség kívül máig az ápolói hivatás példaképe.
A brit származású legenda méltó örökségként hagyta a világra kollégáit, kik elhivatottságukat bizonyítva, vállvetve harcolnak különböző betegségekkel, járványokkal szemben nap, mint nap kicselezve a megállíthatatlannak tűnő halált.
Ezek a rendkívüli személyek az utóbbi hetekben ismét tanúbizonyságot tettek rettenthetetlenségük és szakmai állhatatosságuk tekintetében, mivel a világjárvány alakjában többszörös túlerővel kellett szembenézniük, ők még is rendíthetetlenül állták a sarat.

„Nem véletlen, hogy a kortárs művészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Banksy új szuperhősei az egészségügyi dolgozók, „megelőzve” Batmant és Pókembert.” – Vélekedett szerzőnk Cseke Dalma, kinek szavaival talán az egész világ maradéktalanul egyetért.
A hivatásban elhelyezkedett szakemberek munkája, valóban hősies, hiszen a magas szintű elméleti tudásuk és gyakorlatiasságuk mellett, olyan szuper erők birtokában vannak, mint az empátia, állandó kedvesség vagy az önzetlenség.
Az ápolók azok, kik a születés pillanatában először karolják át az új élet csodájának testet öltött formáját, s szintén ők azok, kik szemtől szemben tapasztalják az emberi halandóság beteljesülését az élet utolsó pillanataiban.
Ők gyógyítják a sebeket, űzik el a fájdalmat, vagy akár egy kedves mosollyal orvosolják a lélekben lappangó betegségeket, akár egy angyal, kinek nincs szüksége tollakra ahhoz, hogy szárnyalhasson.

likeheartlaughterwowsadangry
0

1 thought on “Angyalok szárnyak nélkül – az Ápolók Nemzetközi Napja

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian