anne-frank-naploja-egyetemistak-magazinja

Könyvajánló – Anne Frank naplója

„Mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk. És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el a bajban.”

Már régóta szerettem volna elolvasni Anne Frank naplóját, otthon meg is volt édesapámnak egy régebbi példányban, de azt javasolta, hogy vásároljam meg az új kiadást. Mit takar a ’régi’ és az ’új’ jelző? A könyv, pontosabban napló írója, Anne Frank, a családjával és négy másik emberrel bujdosott a második világháború idején egy épület hátsó részében. Anne 1942. június 12-étől 1944. augusztus 1-jéig vezette naplóját, eleinte csak magának írogatott, úgy tekintett a születésnapjára kapott naplóra, mint a legkedvesebb barátjára, ám bujkálásuk alatt meghallgatta a rádióban Bolkensteinnek egyik beszédét, amelyben a miniszterelnök arról beszélt, hogy a háború után össze kell gyűjteni a szenvedő holland nép irományait, s azokat akár nyilvánosságra hozni. A szónoklat hatására teljesen átdolgozta eddigi írását. Az unalmas részeket kivette az első változatból, néhol pedig új történeteket betoldott az újba. Anne-t és a többieket 1944. augusztus 4-én fogták el a németek, viszont Miep Gies és Bep Voskuijl, akik végig segítették őket, még a letartóztatásuk napján elvitték a személyes holmijukat, köztük Anne naplóját is. Később, amikor Miep megbizonyosodott róla, hogy Anne nem él, a naplót átadta édesapjának, Otto Franknak. Anne nagy álma volt, hogy írónő lesz, szerette volna, ha feljegyzései napvilágot látnak, így Otto Frank elhunyt lánya álmának megvalósítása céljából közzétette a naplót könyv formájában. Az első, valamint a második változatból készített egy harmadikat, hiszen akkoriban még nem volt divat szexuális témákról írni, illetve más sértő dolgot is kivett a könyvekből, amelyek nem csak lányára, hanem a többi bujkálóra nézve is kellemetlen lenne. Az első kiadás 1947-ben jelent meg. Otto Frank halála után az Anne Frank Alapítvány egy új, kritikai változatot publikált, s ezután sorjában kerültek elő addig ismeretlen feljegyzések, ennek okán mondhatjuk, hogy több változata is van a könyvnek.

anne-frank-naploja1-egyetemistak-magazinjaTörténet:

A napló azzal kezdődik, hogy Anne köszönti újdonsült barátját, Kittyt (így nevezte el a piros-fehér kockás füzetet), s beszámol neki eddigi életéről, részletesen bemutatja az őt körülvevő személyeket. Az életvidám, beszédes, mosolygós, kalandvágyó kislány élete egyik napról a másikra teljesen megváltozik, nővére, Margot, behívót kap egy munkatáborba, ennek, s a közelgő zsidóüldözés okán családjával arra kényszerültek, hogy bujkáljanak a német egyenruhások elől édesapja cégének hátsó épületében, az úgynevezett „Hátsó traktus”-ban. A már előre berendezett és felszerelt laktérbe nem csak ők menekültek, hanem másik 4 ember is, a Van Pels család (a könyvben Petronella, Hermann és Peter Van Daan), ők júliusban csatlakoztak hozzájuk, később pedig Fritz Pfeffer (a könyvben Albert Dussel) is helyet kapott náluk. A bujkálásban Otto Frank négy régebbi dolgozója (Victor Kugler, Miep Gies, Johannes Kleiman és Elisabeth Voskuijl) segített nekik, tőlük tudták meg, hogy mi történik a Hátsó traktuson kívül, ami pedig a legfontosabb, hogy mindvégig ők szolgáltatták nekik az élelmet, ruhákat, könyveket és minden mást, amire csak szükség volt. Kezdetben csak az ottani állapotokról ír, az emberek személyiségét fejtegeti, a háborúhoz is próbál viszonylag pozitívan állni, viszont ’43-ban teljesen megváltozik a látképe mind az emberekről, mind a körülményekről. Rengeteg feljegyzést olvashatunk Anne konfliktusairól, szinte az összes lakóval volt valamilyen nézeteltérése. Legtöbbször édesanyjára, nővérére, Van Daan asszonyra és Dusselre panaszkodott, miszerint ők mindig belé kötnek, piszkálják, emiatt pedig esténként álomba sírja magát. Naplójában többször ír arról, hogy édesapját mennyire szereti, ő az egyetlen, aki megérti, anyja viszont minden téren úgy viselkedik vele, mint egy tudatlan kislánnyal, pedig az írottak alapján teljesen nyilvánvaló, hogy Anne sokkal érettebb volt, mint kortársai. Számomra azért érdekes ez a könyv, mert bemutatja egy kislány kamasszá, majd nővé válását. Anne rengeteg változáson megy keresztül, kezdve azzal, hogy elnyomja magában csacsogó énét, hogy jóban legyen a többi lakóval, ami persze sikerül is neki, később pedig szexualitását is boncolgatja Kittynek, a naplójának. Legtöbbször a külvilágról ír, de belső gondolatait is gyakran papírra vetette. Vágyakozott vissza a való világba, újra iskolába szeretett volna járni, gondtalan gyermekkort szeretett volna megélni, de ez sajnos sosem adatott meg neki. Az utolsó ott töltött években egyetlen boldogságforrása az volt, hogy ő és a családja biztonságban van, illetve volt még valaki, aki miatt örömben teltek el a mindennapjai, ő pedig Peter Van Daan volt. Eleinte nem szívlelte Petert, de az ott töltött idő alatt egyre kedvesebb lett neki a fiú. Először barátként tekintett rá, akivel képes volt órákat beszélgeti a padláson, ám ez később szerelemmé nőtte ki magát. Az utolsó bejegyzés időpontja 1944. augusztus 1. Pár napra rá, pontosabban augusztus 4-én, egy ismeretlen feljelentés alapján megtalálták őket, majd letartoztatásuk után koncentrációs táborba szállították őket, ahol már nem sikerült együtt maradniuk. A nyolc rejtőzködő közül egyedül Otto Frank maradt életben.

anne-frank-naploja2-egyetemistak-magazinjaÖsszességében nagyon tetszett a könyv, hihetetlen, hogy egy kislány milyen részletesen és precízen leírta az eseményeket. Érdekesség, hogy Anne és én is június 12-én születtünk, talán ezért is tudtam annyira azonosulni vele olvasás közben. Ennyi idősen nekem is hasonló volt a személyiségem és a gondolkodásmódom a világról. Boldog vagyok, hogy ez a csoda a kezeim közé került!

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian