anglia-aranykora-egyetemistak-magazinja

Anglia aranykora – Egy szűz felemelkedése

I. Erzsébet, 1558. november 17-étől Anglia és Írország királynője, a Tudor-ház utolsó tagja. Uralma alatt országa tengeri és kereskedelmi nagyhatalommá vált, virágzott a gazdaság, bimbóztak a művészetek, egész Anglia aranykorát ünnepelte.

Erzsébet a feleség-sorozatgyilkos VIII. Henrik, valamint Boleyn Anna gyermekeként látta meg a napvilágot. Gyermekkora rövidke és korántsem felhőtlen évei alatt meg kellett küzdenie anyja elvesztésével, majd az ezzel együtt járó kegyvesztettséggel is. Anna kivégzése után törvénytelennek bélyegezték és kizárták a trónutódlásból is.

Erzsébet komor, szótlan gyerek volt, viszont annál eszesebbnek bizonyult. Több nyelven is kitűnően beszélt (olasz, latin, francia, görög), filozófiát, történelmet és etikát tanult. Később még Parr Katalin (apja hatodik egyben utolsó felesége) könyvét három nyelvre is lefordította. Tudásának minden cseppjére szüksége volt, hiszen nővérével, Máriával került szembe, miután az trónra lépett.

Henrik halála után Erzsébet Parr Katalin szárnyai alá került, akivel addig igen jó kapcsolatot ápolt. Katalin viszont hozzáment Thomas Seymourhoz, aki szinte az első perctől molesztálta és zaklatta a fiatal lányt. Egyes források szerint mostohája nem, hogy véget vetett volna a szörnyűségeknek és szembeszegült volna új férjével, maga is beszállt a kínzásokba. Csupán akkor vetett véget a rémes eseményeknek, mikor férje szexuálisan közeledett a mindössze tizennégy éves Erzsébethez. Ekkor kitette háztartásából neveltlányát. Katalin halála után a férfi megpróbálta feleségül venni Erzsébetet, ám kosarat kapott és bebörtönözték cselszövés vádjával. Néhányan azt rebesgették a férfi kivégzése után, hogy a csizmájára karcolta fel utolsó szavait, Erzsébetnek címezve azokat.

anglia-aranykora1-egyetemistak-magazinjaMég ekkor sem következhettek nyugodt idők Erzsébet számára, hiszen nővére került hatalomra, akivel köztudottan gyűlölték egymást. A protestáns nép sokkal inkább vele rokonszenvezett, mint katolikus Máriával, a Wyatt-felkelés célja is az volt, hogy őt ültessék Anglia trónjára. Mária a Towerbe záratta húgát, aki folyamatosan tagadta, hogy bármi köze is lenne a lázadáshoz. A felkelőkön véres bosszút álló Máriával haláláig nem sikerült megegyezniük. Folyamatos felkelések jellemezték ezt az időszakot, és minduntalan Erzsébetet akarták fegyverként használni, ám ő egyikben sem vállalt szerepet.

1559-ben, Mária halála után, Erzsébetet megkoronázták. Egy romokban heverő országot örökölt, amit háború fenyegetett spanyol vizek felől. Adva a látszatra hihetetlen pompában utazott, drágakövekkel kirakott ruhákat viselt, hogy hangsúlyozza Anglia nagyságát. Erzsébet ruhatára híresen gazdag volt. Egy 1590-es leltár szerint több, mint 3000 ruhadarabja volt. Ezek közül: 102 „francia köntös”, 100 bő köntös, 67 kerek köntös, 99 palást, 127 köpeny, 85 zeke, 125 alsószoknya, 126 ingruha, 56 szoknya és 136 merev mell-lapból állt a királynő gardróbja. Évente nagyjából 10.000 fontot költöttek a királyi szövetekre. Erzsébet igen maghatározó szereppel bírt a reneszánsz kori Anglia divatjában. Amúgy is fehér bőrét fehér festékkel fedte, ritkuló haját paróka alá rejtette.

Rajongott a művészetekért. Woodstocki rabsága alatt számos szonettet és verset írt unaloműzés gyanánt. A művészeket megihlette az alakja. Számos portrét festettek róla (pl: a spanyol armada bukásával a háttérben), költőket, muzsikusokat fakasztott rímre, és az újonnan alakult színházakban is számos szerepet mintáztak róla. Mai napig számos könyv jelenik meg trónra jutásáról, életéről, szerelmeiről.

A királynőnek számos kérője is akadt az évek során, akiket ravasz észjárásával használt ki csatározásai során. Igaz szerelme valószínűleg Robert Dudley Leicester grófja lehetett. Már akkor számos pletyka keringett románcukról, melyet nyíltan felvállaltak az udvar kíváncsi tekintetei előtt is, ám Erzsébet ettől függetlenül megkövetelte, hogy a „szűz királynő”-ként emlegessék, hiszen ő „Angliával kötött házasságot és senki mással nem óhajt”. Olyan feltételezések is napvilágot láttak, miszerint Roberttel közös gyermekük született. Később élt egy férfi, aki magát az említett gyermeknek vallotta, és Arthur Dudley néven mutatkozott be, de ezt egy forrás sem erősíti meg. Élete vége felé szintén akadt egy kedvence, bizonyos Robert Deveraux, Essex grófja, de őt árulás vádjával kivégeztette.

Sosem ment férjhez, ám tekintélye talán pont ebben csillan meg leginkább, hiszen ő a történelem első női alakja, aki egymaga irányított egy országot és felvirágoztatta azt.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian