a-halal-kaszaja-kiemelt

A halál kaszája – 100 évenkénti halálos járványok

Véletlen lenne, vagy a Fentiek így akarnak üzenni az emberiségnek? Igaz, a nehezén állítólag már túl vagyunk – míg nem jön az a bizonyos 2. hullám-, azonban sokan úgy viselkednek, mintha a korlátozás eltörlésével a vírus is eltörlődött volna, de sajnos ez nem így van.

100 évenként éri az emberiséget egy halálos járvány.

1720, Pestis. Másik nevén dögvész vagy a fekete halál, amely baktérium által okozott fertőző betegség, ami cseppfertőzéssel terjed, és főként a patkánybolháról került át az emberre. Tünetei a nagyon magas láz, rossz közérzet, bevérzések, illetve a bőr oxigénhiánya miatt fellépő kékesfekete elszíneződés. Ez a járvány több 100 millió ember életét vette el.

1820, Kolera. Ugyancsak baktérium által okozott betegség, amely főleg a belekben található, ezért súlyos hasmenéssel és hányással jár, ami ugyebár a gyors kiszáradáshoz vezet. Elsősorban széklettel, hányással és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek által terjed. Még ma is mintegy 1-5 millió megbetegedés és 28 000-142 000 haláleset írható évente a kolera számlájára.

1920, Spanyolnátha. A járvány, amelynek több áldozata volt, mint a I. Világháborúnak. Feltehetőleg madarakról terjedhetett át az emberekre, amelynek a vírusa az orrban és a torokban volt megtalálható. A lefutás nagyon gyors volt. Hirtelen felszökő lázzal, hidegrázással, erős fejfájással és végtagi fájdalmakkal járt. Míg egyes betegeknek enyhe tüneteik voltak szövődmények nélkül, mások órákon belül vérzéses tüdőgyulladásban haltak meg. Mintegy 500 millió ember életét követelte.

2020, Koronavírus. Széles körben elterjedt az emberek között, légúti, máj- és neurológiai betegségeket okozva cseppfertőzéssel terjed. A legelső egy csirkéket fertőző vírus volt, majd megfázásban szenvedő betegek orrüregéből izoláltak vírusokat. Azonban a vírus az esetek legalább 80%-ában semmilyen vagy csak nagyon enyhe tüneteket okoz, egy könnyebb náthához hasonlóan. Azok az emberek, akiknél semmilyen tünet nem jelenik meg, mert az immunrendszere könnyedén legyűri a vírust, lehet, hogy sosem tudják meg, hogy fertőzöttek voltak. A hivatalos statisztikák szerint a kimutatott fertőzöttek 80-85%-a semmilyen vagy enyhe tünetekkel megússza a fertőzést. Kórházi ápolást az esetek kb. 15%-a igényel. A vírus halálozási rátája jelenleg 3% körül mozog.

Remélhetőleg a technika gyors fejlődésesének és a tudósok hatalmas tudásának köszönhetően, időben sikerül megállítani a legújabb világjárványt, megtalálni az ellenszert, hogy minél kevesebb halálos áldozata legyen a koronavírusnak.

a-halal-kaszaja

A következő kérdés az lenne, hogy mi lesz újabb 100 év múlva? Vajon meg tudjuk előzni azt, amiről még nem tudunk semmit?

Azonban minden rosszban van valami jó, ami ebben az esetben is így van. A járvány váratlan pozitív hatásokat hozott.

A 21. század egyik legtoplistásabb témája a környezetszennyezés. Az elmúlt években tettünk pár lépést a bolygónk megmentése érdekében, azonban ez még nem volt elég. Megoldatlan kérdés maradt a levegő és a vizek szennyezettsége, a globális felmelegedés és annak következményei az erdőtüzek és állatfajok kihalása. A Földünk haldokolt, és ha ez nem lett volna elég, egy halálos járvány is megjelent.

Mint mindennek, a vírusnak is vannak negatív és pozitív hatásai. A negatívumról már nagyon sokat hallhattunk és fogunk is, és emiatt elterelődik a figyelem a jó dolgokról.

Mint például arról, hogy komoly környezeti változásokat hozott a járvány. Igaz, a koronavírus mindenkit bezárt az otthonába, de a környezet újra életre kapott. Kína fővárosában, Pekingben évek óta alig lehetett látni a Napot a szmog miatt, de a vírus miatti karantén hatására kitisztult az ég. Idén januárban, Olaszországban szmogriadót vezettek be, aminek már nyoma sincs. A két ország levegőszennyezettsége is jelentősen javult. Velence turistái eltűntek és a helyüket a vízi élet vette át. Nagyon régóta most először újra tiszta víz folyik, megjelentek az apró halak, és még a hattyúk is. Dél-Olaszország egyik szigetén, a Cagliari-sziget partjaira a delfinek is visszatértek. Ezenkívül még 25%-kal csökkent a CO2 sugárzás is, ami hatalmas változás, ahhoz képest, hogy eddig csak növekedett.

Egyelőre „csak” ennyi pozitív változást hozott a koronavírus, és reménykedhetünk abban, hogy ez továbbra is így fog fejlődni.

Túlságosan felgyorsult a világ, és az emberiség már nem tudott ezzel lépést tartani. Ez a betegség sorjában a 4. halálos vírus 100 évenként. Ideje, hogy észrevegyük, mik az igazi értékek az életben.

Talán ennek mind így kellett történnie, ahhoz hogy lélegezni hagyjuk az eget, hogy megtapasztaljuk milyen a Föld hangja, zene és fesztiválok nélkül. Hogy észrevegyük az emberi igaz értékeket, és hogy megtudjuk becsülni azt és vigyázzunk rájuk. A családot, a barátokat, a hosszú szoros öleléseket, a szenvedélyes csókokat és találkozásokat. Hogy legyen időnk arra, amit valójában szeretünk és szívünkből csinálunk. Hogy újra igazi emberekké váljunk, mindezt egy szebb, jobb és egészségesebb Földön.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian