a-feldolgozas-es-elengedes-muveszete_EGYETEMISTAK_MAGAZINJA

A feldolgozás és elengedés művészete

A sikeres emberek titka nem az, hogy nem hibáznak – sokkal inkább a képesség, hogy tanuljanak a kudarcokból. Ebben a cikkben nem az univerzális sikerességhez vezető rögös utat szeretném bemutatni, sokkal inkább felhívnám a figyelmet a jelenségre, amely az elfoglalt emberekkel elég gyakran megeshet.

Ahogy az élet – valamelyest és bizonyos változtatásokkal – megkísérelte a visszaállást a korona előtti idők szerinti módjához, a hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek visszatértek a tanuláshoz, és újból elindult a mókuskerék. Bár volt szerencsém a fél szeptembert karanténban tölteni, a másik felére, amikor bejártam órákra, végrehajtottam a feladataimat, és egyenesbe hoztam magam: őszintén, nem nagyon emlékszem.

Nem mindig sikerül minden úgy, ahogy akarjuk, ez ellen nem lehet tenni. Köze van a szerencséhez, a tervezéshez, a hangulatokhoz, a szellemi-érzelmi állapothoz, összetett jelenség. A köztudatban a sikerességez vagy az „amerikai álom” elképzelése, a keményen dolgozó és ezért eredményes ember képe társul, vagy ennek az abszolút ellenpólusa: az erőfeszítés nélküli, szerencsés alak figurája ugrik be. Nem minden keményen dolgozó ember lesz sikeres, de az esélyeit nagyban megnöveli, ha nem bízza a véletlenre a dolgokat. A siker természetesen szubjektív fogalom, ahogy a kudarc is: mindenkinek mást jelent, mindenkinek más az érzelmi skálája, nem feltétlenül megegyező az értékrendje.

Van azonban egy közös vonása az embereknek: nagyrészt törekszenek arra, hogy összejöjjenek a dolgaik, amit már betudhatunk a siker fogalmának. Ahhoz azonban, hogy odáig eljussunk, hogy meglássuk a sikereket, elfogadjuk és megbecsüljük őket, rengeteg negatív érzelmet kell elengedni, vagy feldolgozni. A különbség a kettő között árnyalatnyi, és véleményem szerint mindenkinek egyedül kell megtalálnia, hogy mi az.

a-feldolgozas-es-elengedes-muveszete_EGYETEMISTAK_MAGAZINJAHa történik valami, ami látszólag hosszú, vagy rövidtávon is visszaveti az elképzeléseinket, reményeinket a „jobb jövőről”, természetes reakció az, hogy elkeseredünk, elégedetlenkedünk, és feltesszük minden kérdés eredőjét: Miért? Miért történt ez?

Nem minden esetben lesz erre a kérdésre olyan válasz, amely valódi magyarázat a dolgok kimenetelére – sőt, az a ritkaság, ha kapunk egyáltalán. Érdemes az okok után kutatni egyáltalán? Nem éppen ez az, ami megakadályoz minket abban, hogy haladjunk az életünkben? Nem lehet, hogy félünk attól, hogy magunkba nézünk, és találunk valami olyat, ami nem tetszene? Véleményem szerint bizonyos mértékig érdemes belegondolni az okokba, hiszen ezzel potenciálisan lehetőségünk nyílik arra, hogy találjunk magunkban olyan tulajdonságot, ami fejleszthető.

A másik kérdés, ami feltehetünk, nem a múltra, sokkal inkább a jövőre vonatkozik. Mi a célja az adott, valószínűleg fájdalmat okozó eseménynek? Jön később valami jobb? Szükségem volt egy megrázkódtatásra, hogy újraértékeljem az életem? Nem könnyű látni a jövőt, amikor úgy érzed, hogy semmi sem sikerül.

A feldolgozás nem egyezik meg azzal, amikor az ember eltemeti magában a sérelmet, és folytatja a dolgait anélkül, hogy rendesen reagálna, belegondolna, és megállna. Magam is ebbe a kategóriába tartozom, így most azokhoz a társaimhoz szólok, akik az „erre most nincs időm és kapacitásom” frázist alkalmazzák: arra van időnk, amire hagyunk magunknak. Hosszútávon nem megoldás az, ha feladatokat halmozunk feladatokra, és a sok pozitív eredménnyel próbáljuk ellensúlyozni a negatívumokat. Tanuljunk inkább belőlük – mit lehetne máshogy csinálni? Hogyan tudok fejlődni? A helyes kérdéseket mindenkinek magának kell megtalálnia.

A legnagyobb tanulság, amit levonhatunk, talán az, hogy attól még, hogy átélünk kudarcokat, nem vagyunk értéktelenek. Ha a siker nem jön lendületből, még nem kell feladni – viszont az sem hasznos, ha túl sok energiát fektetünk valami olyan tevékenységbe, ami egyáltalán nem tesz boldoggá, és halvány esélye sincs annak, hogy valódi sikert, de legalábbis flow-élményt éljünk át benne. Tapasztalat, hogy egy-két, sorozatos negatív megerősítés vagy destruktív kritika kibillenthet a tervezett útról, ezáltal újratervezhetővé válik az élet, aztán mégis inkább visszatérünk az eredeti tervez.

Amikor végigtekint valaki az életén, és arra gondol, hogy „jó helyen vagyok”, vagy „azzá váltam, aki mindig is lenni akartam”, már önmagában siker. Az események feldolgozása során érdemes a jövőre fókuszálni, arra gondolni, hogy van folytatás. Kitartás és roppant erős elhatározás szükséges ahhoz, hogy úgy lépjünk túl életünk történésein, hogy azokat teljesen megértsük, vagy képesek legyünk megbékélni velük annyira, hogy amikor visszagondolunk rájuk, ne a sérelem jusson eszünkbe, hanem a lehetőség, amit megnyitottak. Mindenki máshogy, eltérő módszerekkel dolgozza fel a saját sikereit és kudarcait. A lényeg az, hogy idővel elsajátítsuk ezt az egyfajta művészetet, és bizonyos mértékben tudatosan alkalmazzuk.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian