A Falkland-szigetekről

A Falkland-, vagy Malvinas-szigetek viszonylag ritkán képezhetik a mindennapi társalgás témáját egy átlagos háztartásban (leszámítva Argentínát), pedig… akármennyire is úgy néz ki a Google Earth-ben, nemcsak két kőről van szó, amely az Atlanti-óceánon úszkál. Élővilága – bizonyos szempontból – gazdag, történelmét meghatározta a XX. századi transzkontinentális (félig-meddig globális) konfliktus, amelyet Falkland-szigeteki háborúként ismerünk.

A kelet-nyugati irányban tagolt szigetcsoport (két fősziget és több mint 200 kicsi szigetke) teljes területe 12.172 km2, Argentína keleti partjától kb. 500 kilométerre, az Atlanti-óceán déli részén található, hozzávetőlegesen 3500-an lakják, a népsűrűség alacsony. Elhelyezkedéséből adódóan már következtethetnénk éghajlatára – óceáni, kifejezetten csapadékos.

A szigetek története a 17-18. századra nyúlik vissza. Elsőként John Strong, brit felfedező és kapitány kötött ki 1690-ben a parton, a Falkland elnevezés hozzá köthető. A szigetcsoport spanyol neve, a Malvinas azonban Bougainville francia felfedezőtől ered, aki 1754-es érkezését követően az Îles Malouines elnevezést adta a területnek. A névvel kapcsolatos viták elkerülése (és rendezhetősége) érdekében az ENSZ meghatározta, hogy spanyoltól eltérő nyelveken az elnevezés Falkland-szigetek (Malvinas), míg a spanyolban Islas Malvinas (Falkland-szigetek). Gazdaságát tekintve a juhtenyésztés és a halászat meghatározó.

A sziget nem úszta meg a gyarmatosítást, kezdetben spanyol, majd brit fennhatóság alá került – a 20. század során a szubantarktiszi és antarktiszi térség ellenőrzése szempontjából egyaránt különös jelentőséggel bírt. Az első és a második világháború során is flottatámaszpontként szolgált. A második világháborút követően az Egyesült Királyság és Argentína közötti a sziget szuverenitásáról szóló politikai vita vezetett az 1982-es háború kitöréséhez. A brit gyarmatbirodalom szétesését követően jogosan feltételezhette Argentína, hogy az anyaországtól távol helyezkedő, költséges, gyéren lakott területre nem tart a továbbiakban igényt Margaret Thatcher, azonban az olaj és az Antarktisz vonzása erősebbnek bizonyult. A két állam nemzetközi tárgyalást folytatott, azonban érdemi eredményt nem értek el. Az 1980-as évek elején a dél-amerikai kormányok gazdasági válsággal néztek szembe, melyet a civil kormányok nem tudtak rendezni. A katonai junta legitimációját éppen az adta, hogy gazdasági stabilitást ígértek, valamint a Malvinas-szigetek nemzeti ügye összekovácsolta az argentin társadalmat.

a-falkland-szigetekrol1_EGYETEMISTAK_MAGAZINJA1982 áprilisában az argentin erők vegyes harccsoportja, a Rosario-hadművelet keretében elfoglalta a szigeteket, azonban a brit erők gyors reakciója következtében nem tudták sokáig megtartani a területet. A brit ellentámadás tengeri szakaszában sikeresen megrongált két argentin repülőgép-hordozót, azonban a légi fölényt az argentin erők birtokolták. A katonai junta végül 1982. június 14-én kért fegyverszünetet. A viszonylag rövid háború több mint 117 aknamezőt hagyott maga után, aknamentesítést a számos baleset miatt azonban 1983 óta nem végeznek. Az államok között helyreállt a diplomáciai kapcsolat annak ellenére, hogy a Falkland-szigetek kérdése nincs napirenden.

A konfliktusba a katonai junta belebukott, a Vaslady azonban újabb ciklust nyert – ezzel is megmutatva az erőkivetítés képességének fontosságát, mely a 20. század végére sem csökkent. A háború során azonban érdemes kiemelni az Amerikai Egyesült Államok és Kanada szerepét, melyről általában nem esik szó. Az amerikai kontinens országai 1948-ban létrehozták az Amerikai Államok Szervezetét, mely 27. cikkelye kimondja: ha a szervezet egy tagját támadás éri, a részes államok közösen lépnek fel annak védelmében. Esetünkben ugyan az argentin vezetés indított támadást, a szervezet lényege, hogy az amerikai államok egységesen reagáljanak az agresszorral (brit ellentámadás) szemben. Ennek értelmében felszólították az Egyesült Királyságot a békés vitarendezésre, azonban az USA hamarosan szankcionálta Argentínát, miközben fegyvereket adott el az Egyesült Királyságnak; Kanada pedig kezdettől fogva előrébb helyezte az európai birodalommal való szoros kapcsolatát a Szervezet alapelveinél (ugyanakkor Kanada később amellett is kiállt, hogy a szigetek lakói maguk döntsék el, melyik államhoz szeretnének tartozni).

2013-ban népszavazást tartottak arról, melyik állam ellenőrizze a szigeteket (Argentína kezdeményezésére). Az eredmény alapján 92%-os részvétel mellett a lakosság 99,8%-a arra szavazott, hogy az Egyesült Királyság része maradjon a terület – így az államfő továbbra is II. Erzsébet királynő, a szigetek védelmét pedig a brit haderő biztosítja.

A szigetek természetes élővilágát leginkább a dolmányosalbatroszok, az öt különböző pingvinfaj és a tengeri emlősök, elefántfókák és cetfélék jelenléte határozza meg. A gyarmatosítók kiirtották az egykor őshonos falklandi pamparókát (warrah), valamint behozták a rénszarvast, nyulakat, patkányokat, európai vörösrókákat és macskákat, azonban ez a flóra károsodásához vezetett.

A Falkland-szigetekről nem beszélünk sokat, pedig kiváló példa, hogy stratégiai szempontból előnyös elhelyezkedése még az 1980-as években is fegyveres konfliktushoz vezetett. Annak ellenére, hogy kevesen lakják – és főleg pingvinek – a Falkland-, vagy Malvinas-szigetek a jövőben várhatóan fontos szerepet fog játszani az Antarktisz alatt rejlő erőforrások kutatása, későbbiekben felhasználása miatt.

likeheartlaughterwowsadangry
0
EnglishGermanHungarian