A békéért bebörtönzöttekre emlékezünk a mai napon!

A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának hallgatójaként fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről, akik koholt vádak alapján börtönben töltötték értékes éveiket, valamint akik életükkel fizettek a „békéért”.

A békéért bebörtönzöttek nemzetközi világnapja december 1-je. Ezen a napon a világ békemozgalmának aktivistái – 1956-tól – minden évben tüntetnek az igazságtalanul bebörtönzöttek szabadon bocsátásáért. Sajnos ez egy napjainkban is egy nemzetközileg meglévő probléma. Annak érdekében, hogy világszerte emlékezzünk az áldozatokra, Földünk különböző tájairól írok le néhány példát.

Afrikában a mindenki által ismert Nelson Rolihlahla Mandela ügyét emelném ki. Ő volt a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke. Apartheidellenes (apartheid: a faji elkülönítés politikája, amelyet a Dél-afrikai Unióban, illetve utódállamában, a Dél-afrikai Köztársaságban 1994-ig alkalmazott a fehér kisebbség) tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten.

Ázsiában Mahátma Gandhit említeném meg. Ő volt India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja. Ennek ellenére többször került börtönbe, végül egy fanatikus hindu merénylő lelőtte, miközben imádkozni tartott.

Martin Luther King amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége volt. Céljának a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetését tekintette. Többször került börtönbe tevékenysége miatt.

Végül hazánk, Magyarország kerül sorra. Az elítélések koncepciós perek útján történtek, ami azt jelentette, hogy egy előre megtervezett forgatókönyv alapján folytatták le. Az egyik leghíresebb Mindszenty József bíboros pere, akit hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette, majd életfogytig tartó fegyházra ítélték. A másik híres per Nagy Imre nevéhez fűződik, melynek eredményeképp halált és teljes vagyonelkobzást szabtak ki rá, illetve társait is megbüntették.

mindszenty_puspok_cellaja
Fotó: ldm.hu

Ez csak néhány eset a további számos ártatlanul börtönbe zárt ember közül.

A Media Iuris többek között ezzel a cikkel szeretne megemlékezni az áldozatokról. Néhány percre eltöprengünk a világ működéséről és tisztelettel gondolunk a békéért bebörtönzöttekre.

Előző cikkünk:
TRIPLA GYILKOSSÁG HÍVTA ÉLETRE A NŐK ELLENI ERŐSZAK MEGSZÜNTETÉSÉNEK VILÁGNAPJÁT!

likeheartlaughterwowsadangry
0

1 thought on “A békéért bebörtönzöttekre emlékezünk a mai napon!

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian